
Már igényelhető az ingyenes fogászati ellátás Kolozsváron
Fotó: Orbán Orsolya
Ingyenes fogászati ellátásban részesülhetnek többek között nyugdíjasok, fogyatékkal élők, jövedelem nélküli vagy kis jövedelmű személyek Kolozsváron. A szociális programban való részvétel feltételeiről Oláh Emese alpolgármester beszélt a Krónikának. A kincses városi elöljáró ismertette a gyerekek családtól való elszakításának megakadályozását célzó kezdeményezést is, valamint a hajléktalanszállók helyzetét.
2025. február 19., 14:022025. február 19., 14:02
Folytatódik a szociális fogászati program Kolozsváron, a korábbi évek tapasztalata alapján évente körülbelül 200 személy igényli a szakorvosi ellátást – mondta a Krónika megkeresésére Oláh Emese. A kincses város alpolgármestere rámutatott, a hétfői tanácsülésen elfogadták azt a határozatot, amely értelmében megújították az önkormányzat által működtetett Szociális és Egészségügyi Igazgatóság és a Iuliu Hațieganu Orvostudomány és Gyógyszerészeti Egyetem, illetve a Kolozs Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház közti partnerséget.
„Itt fontos megjegyezni, hogy alapellátást lehet igényelni, és a kedvezményezettek már be is nyújthatják a kérvényeket. A program pénzügyi keretét valószínűleg akkor határozzuk meg, amikor elfogadjuk a költségvetést, de az eddigi évek tapasztalata alapján körülbelül 200 személy szokta igényelni és megkapni a támogatást” – magyarázta a 2017 óta működő programról az elöljáró.
A kedvezményezettek alapellátásban részesülnek
Fotó: Orbán Orsolya
A kedvezményezettek kapcsán elmondta, ingyenes fogászati ellátásban részesülhetnek azok a
Az érdeklődők az igazgatóság honlapjáról tölthetik le a kitöltendő formanyomtatványt, ugyanitt szerepel a szükséges iratok listája is: személyi igazolvány, nyugdíjkupon/bankszámlakivonat, a fogyatékosságot igazoló bizonyítvány, munkanélküliséget igazoló okirat.
A PREVENT szociális program a mélyszegénységben családokat, gyerekek karolja fel
Fotó: Facebook/Fundatia Altart
Oláh Emese a PREVENT elnevezésű programról is beszélt lapunknak, melyhez Kolozsvár, és ezzel együtt a Szociális és Egészségügyi Igazgatóság is kapcsolódik. A több európai uniós tagországban már nagyon régóta működő kezdeményezés célja a gyerekek családtól való elszakításának megakadályozása.
Ezek a gyerekek általában mélyszegénységben, nagyon rossz körülmények között élnek, és a lényege ennek a programnak, hogy nemcsak a gyerek jogaival foglalkozunk, hanem az egész családra próbálunk összepontosítani. Így teljesen integrált szociális szolgáltatásokat biztosítunk,
Igény szerint pedig a szociális integrációban is segíteni tudunk ezeknek a családoknak” – részletezte az alpolgármester. A program gyakorlatban való megvalósulása kapcsán elmondta, nem egy adott helyszínen lehet majd igénybe venni a szolgálgatásokat, hanem a szociális igazgatóság munkatársai igény szerint látogatják meg az érintett családokat.
A hajléktalanszállók több mint száz rászorulónak nyújthatnak menedéket a hidegben
Fotó: Haáz Vince
A tartós hideg időjárás apropóján azt is megkérdeztük a kincses város alpolgármesterétől, hogy milyen támogatást nyújt az önkormányzat a hajléktalanoknak. Oláh Emese emlékeztetett, hogy
A két hajléktalanszálló több mint száz férőhelyes, igény esetén ezek bővíthetőek. A központokban a Szociális és Egészségügyi Igazgatóság munkatársai gondoskodnak a betérőkről, akik napi két alkalommal meleg ételt is kapnak. Oláh Emese tájékoztatása szerint kedd reggel még 30 szabad hely volt a két szállón, ahová várják a rászorulókat, ugyanakkor ha valaki hajléktalan személyt lát Kolozsváron, a 0264/955-ös vagy a 0264/598784-es telefonszámon értesítheti a helyi rendőrséget.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!