Hirdetés

Székelyföldre látogat a magyar államfő, részt vesz a pünkösdi búcsún is

államfő

Sulyok Tamás államfő és Kató Béla volt püspök a kolozsvári Farkas utcai református templomban tavaly decemberben

Fotó: Facebook/Erdélyi Református Egyházkerület

Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.

Krónika

2025. május 28., 20:422025. május 28., 20:42

Sulyok Tamás Hargita megyében, Gyimesfelsőlokon kezdi látogatását június 6-án, pénteken. Az államfő a településen megtekinti az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceumot. Ugyanaznap Gyimesbükkön találkozik Salamon atyával, a Krisztus Szent Teste és Vére Plébánia plébánosával.

Sulyok Tamás köztársasági elnök másnap, június 7-én részt vesz a pünkösdi búcsún és szentmisén Csíksomlyón.

Hirdetés

Az államfő vasárnapi programja nem ismert, június 9-én, hétfőn ugyanakkor kopjafát avat a Székely hősök Emlékművénél Nyergestetőn. Ezt követően Kézdiszentléleken részt vesz a pünkösdi búcsú szentmiséjén a háromszéki település római katolikus erődtemplomában. Sulyok Tamás székelyföldi programja Illyefalván zárul, ahol megtekinti a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány központját.

korábban írtuk

Sulyok Tamás: a mai szabad Románia Temesváron fogant, Tőkés Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak
Sulyok Tamás: a mai szabad Románia Temesváron fogant, Tőkés Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak

A mai szabad Románia Temesváron fogant, Tőkés Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak Románia szabadságának visszanyerésében, a népsanyargató diktatúra lebontásában – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton Temesváron.

2024. március 5-i beiktatása óta a köztársasági elnök többször járt Erdélyben. Tavaly decemberben Sulyok Tamás villámlátogatás erejéig Kolozsvárra utazott, ahol többek között Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület leköszönő, valamint Kolumbán Vilmos József frissen megválasztott püspökkel, továbbá Bogdán Szabolcs Jánossal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökével és Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel találkozott. Az államfő ugyancsak december 14-én meglátogatta Déván a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthont, majd az 1989-es forradalom 35. évfordulója alkalmából részt vett és beszédet mondott a temesvári Új Ezredév Református Központban megrendezett gálaesten.

Sulyok Tamás államfő idén február elsején részt vett Kolumbán Vilmos Józsefnek, az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének a beiktatásán a kolozsvári Farkas utcai református templomban.

korábban írtuk

Villámlátogatásra érkezett Kolozsvárra a magyar államfő
Villámlátogatásra érkezett Kolozsvárra a magyar államfő

Villámlátogatásra érkezett szombaton Kolozsvárra Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés