Hirdetés

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

Székely

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Fotó: Pinti Attila

A kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés. „Ez adja meg a közös cselekvés irányát és alapjául szolgálhat egy európai regionális mozgalomnak” – közölte pénteken a Székely Nemzeti Tanács.

Krónika

2025. július 11., 18:052025. július 11., 18:05

A Székely Nemzeti Tanács közleményében emlékeztet, hogy csütörtökön tárgyalta az Európai Parlament plénuma a szervezet által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezést. Úgy értékelte, hogy a plenáris vitán „politikai pártokon és ideológiákon átívelő egység alakult ki a kezdeményezés támogatásáról a képviselők között”. Felidézi ugyanakkor, hogy hasonló egyetértés volt a regionális fejlesztési bizottsági meghallgatáson is.

Mint írják, az erdélyi magyar és a magyarországi EP-képviselők egységesen támogatták a kezdeményezést, és felhívták az EB figyelmét a többszöri és halmozott mulasztásaira.

Hirdetés

„Nem csak az unió sokszínűségét mellőzi a bizottság, de a polgárok akaratát sem veszi figyelembe, aláásva ezzel a közvetlen demokráciát” – olvasható a közleményben.

Az SZNT kiemelten fontosnak tekinti a Fidesz–KDNP EP-képviselői csoportjának álláspontját, mely szerint „a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés nem egy tagállam belügye, hanem egy mélyen európai ügy”. Emlékeztetnek: a kezdeményezéssel azok az EP-képviselők is szolidaritást vállaltak, akik a nemzeti régióknak, mint kulturális szigeteknek a helyzetét „a legkülsőbb, határmenti vagy épp szigeti régiókkal hasonlították össze”.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a kezdeményezést többen fontos lehetőségként értékelték, hogy az unió érdemi lépéseket tegyen saját demográfiai problémájának kezelésére, melyekre a nemzeti régiókban nagyobb szükség van.

Az SZNT szerint visszatérő téma volt a nemzeti régiók elismerésének hiánya uniós, illetve sokszor tagállami szinten, és több felszólaló arra hívta fel az EB figyelmét, hogy az unió polgárai decentralizáltabb költségvetést szeretnének. A szervezet hozzáteszi: a román EP-képviselők szembe helyezkedtek a kialakult európai egységgel, és pártállástól függetlenül a kezdeményezés ellen szólaltak fel. „Sajnálatos, hogy a kezdeményezés tartalmát továbbra sem értették meg” – írja az SZNT. Kiemelik: az EB képviseletében Hadja Lahbib egyenlőségért felelős uniós biztos ígéretet tett, hogy a testület szeptember 4-ig döntést fog hozni, hogy kezdeményez-e jogszabályt vagy bármilyen más intézkedést a kezdeményezés nyomán.

korábban írtuk

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

Az SZNT március 4-én nyújtotta be az Európai Bizottsághoz a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezését. A Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért nevű polgári kezdeményezés az Európai Unió működéséről szóló szerződés 174. cikkelyéhez köthető, amely felsorolja, melyek azok az uniós régiók, melyeket az EU kohéziós politikájában kiemelt figyelemben részesít. Az SZNT meggyőződése szerint ebbe a felsorolásba beleillenek a nemzeti régiók is.

A polgári kezdeményezés több mint 1,2 millió aláírója azt kéri: az unió kohéziós politikájában kezeljék kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

Izsák Balázs SZNT-elnök korábban az MTI kérdésére elmondta, az SZNT felkészült arra, hogy ismét megküzdjön az Európai Bizottsággal, és pert indítson, ha elutasítaná a nemzeti régiókra vonatkozó polgári kezdeményezését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
Hirdetés