
Fotó: Archív
2010. október 06., 09:032010. október 06., 09:03
Szász hozzátette, egyébként pozitívan viszonyul a pártbejegyzéshez, mivel – mint mondta – ő maga is az RMDSZ politikai monopóliumának megtöréséért harcol, és úgy tartja, ha Tőkés Lászlót és Markó Bélát sikerül szétválasztani, akkor a magyar közösség pluralizmusának megteremtésében is sikereket érhetnének el.
A polgáriak álláspontja szerint az RMDSZ-en belüli válság megbízható jele az, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő egy új erdélyi magyar párt megalapítását tervezi. Ez a lépés kizárólagosan az RMDSZ-ről állít ki egyfajta bizonyítványt, hangsúlyozta a politikus.
„Húsz évvel ezelőtt Tőkés Lászlónak ildomos lett volna pártot bejegyezni, ha komolyan gondolta volna a posztkommunista RMDSZ-szel szembeni vagy melletti alternatívát. De mivel húsz évet késett, az én véleményem az, hogy ezzel végérvényesen el is késett. Pártot bejegyezni nem egyszerű kihívás, ezt mi megtapasztaltuk, nekünk is huzamosabb időbe telt” – fejtette ki Szász Jenő. Mint ismeretes, a pártbejegyzéshez országos szinten legalább huszonötezer támogatót kell szerezni, és ezt a polgáriak nem tartják elképzelhetetlennek.
Szerintük ebben az EMNT segítségére lehetne, ha a szervezet különböző néppárti mozgalmakban fel tudna mutatni valamit, és akkor talán nagyobb támogatottságot élvezhet. „Egy olyan szervezet vezetőjeként, amely a választás szabadságát hirdeti, minden olyan kérdésre, amely az erdélyi magyar társadalom demokratizálódását szolgálja, és tevékenységével érdemi munkát tud felmutatni, elmondhatom: az akár támogatásra is érdemes volna” – hangsúlyozta Szász.
Hozzátette, párttársaival egyébként kíváncsian várják, hogy Tőkés László hogyan intézi az RMDSZ-szel való viszonyát, s ha esetleg megszakítja a szövetséggel való érdemi kapcsolatot, akkor mi lesz majd a mandátumával, amit „az RMDSZ színeiben szerzett”. Az MPP vezetője szerint az új alakulat megosztja majd az RMDSZ szavazóbázisát, attól azonban nem tart, hogy az MPP-től sokan elpártolnának, sőt annak sem zárja ki a lehetőségét, hogy az általa vezetett szervezet együttműködik majd a Tőkés által létrehozandó új alakulattal.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.