Hirdetés

Szalagvágásra készülnek a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmi út építői (Videó)

•  Fotó: Videófelvétel/YouTube/Marin Marian

Fotó: Videófelvétel/YouTube/Marin Marian

Még ebben a hónapban megnyílik a forgalom előtt a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi út – jelentette be hétfőn Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Krónika

2024. március 18., 15:542024. március 18., 15:54

„A 18,96 kilométeres szakaszon a munkálatok 96 százalékban befejeződtek” – mutatott rá Cristian Pistol.

A Hotnews.ro portálnak név nélkül nyilatkozó szakemberek azt mondják, hogy még ezen a héten sor kerülhet az útszakasz felavatására,

Hirdetés

nyilatkozatuk szerint pénteken vagy szombaton nyithatják meg az utat a forgalom előtt.

Az építtető Strabag jelenleg az utolsó simításokat végzi, az út megnyitását követően pedig majd még néhány apró munkát kell elvégezni, „de semmi komolyabbat” – jelezték ugyanezek a szakemberek.

Marius Mitrofan, a kivitelezéssel megbízott Strabag építőipari vállalat projektmenedzsere eközben a Ebihoreanul.ro helyi hírportálnak nyilatkozva úgy vélekedett,

a CNAIR fog dönteni a pontos időpontról, de meglátása szerint erre valamikor jövő hét közepén kerülhet sor.

A gyorsforgalmi út – amelyen akár 120 kilométer/órával is lehet majd száguldozni – a nagyváradi körgyűrű szentandrási csomópontjából indul ki, az észak-erdélyi sztrádához pedig Biharnál csatlakozik – már ahhoz az 5,5 kilométeres szakaszhoz, amely eddig Bihar megyében elkészült belőle.

A 19 kilométeres aszfaltcsíkból 13 kilométer lesz gyorsforgalmi út, 6 kilométer pedig négysávos főút. Három csomóponttal, tizenkét híddal, felüljáróval, völgyhíddal terveztek. A gyorsforgalmi útra vonatkozó szerződést 2021 júliusában írták alá a Strabaggal, és a munkálatok 2022 tavaszán kezdődtek meg. A szerződés értéke 545,9 millió lej, a kivitelezésre 24 hónap áll rendelkezésre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés