Hirdetés

Románul is megszólalt beszédében az erdélyi emberek és természet harmóniáját méltató Károly herceg

•  Fotó: Facebook/TanczosBarna

Fotó: Facebook/TanczosBarna

Románul is mondott néhány szót, és Románia egyedi biodiverzitását méltatta Károly brit királyi herceg Nagyszebenben mondott hétfői beszédében. A brit trónörökös Tánczos Barna környezetvédelmi miniszterrel együtt részt vett Európa legnagyobb újraerdősítési projektjének nyitóünnepségén az erdélyi városban.

Hírösszefoglaló

2022. május 30., 19:332022. május 30., 19:33

Károly herceg Románia élővilágának sokféleségére hívta fel a figyelmet, amely, mint mondta, „egyedi Európában”. Említést tett a romániai „öreg erdőkben” élő nagytestű emlősökről, a medvékről, farkasokról, hiúzokról, valamint a vadvirágok változatos fajtáiról, amelyek „ősrégi tájak” látványát nyújtják.

„Ezek az ökoszisztémák, ez a biodiverzitás megérdemli, hogy odafigyeljünk rá, mert most a pusztítás veszélye fenyegeti, súlyosan”

Hirdetés

– mondta.

A brit korona örököse ugyanakkor felhívta a figyelmet a körforgásos gazdaságra való áttérés sürgető voltára, és kihangsúlyozta, hogy ehhez paradigmaváltásra van szükség. Ugyanakkor elismerően szólt a jól konzervált romániai tájakról, hangsúlyozta, hogy Romániában 200 lepkefajta él, „szemben Nagy-Britanniával, ahol csak 40 fajta”, és azt is kijelentette, hogy

„Erdélyben az emberek még harmóniában élnek a természettel”

– írja az Agerpres.

A walesi herceg beszéde kezdetén románul is szólt a hallgatósághoz. „Nagy öröm számomra ismét Romániában lenni, három év távollét után. Gondolatban veletek voltam ez alatt a nehéz időszak alatt” – mondta román nyelven Károly herceg.

korábban írtuk

Sorra látogatja birtokait Erdélyben a brit trónörökös, és láthatóan jól érzi magát
Sorra látogatja birtokait Erdélyben a brit trónörökös, és láthatóan jól érzi magát

Bukarest után erdélyi és székelyföldi településeken vásárolt házait keresi fel a koronavírus-járvány miatt több éves kihagyással Romániába látogató Károly walesi herceg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
Hirdetés