
Fotó: Facebook/Ionel Bulbuc
Román költségvetési forrásokból, az országos beruházási társaság (CNI) finanszírozásával állítják helyre és restaurálják Solymos várát a partiumi Arad megyében – jelentette be Florin Pera, Lippa polgármestere.
2024. február 27., 12:322024. február 27., 12:32
Az elöljáró közösségi oldalán számolt be az újabb fejleményekről, miután múlt héten kiderült, hogy a közelmúltban ledőlt a vár egyik fala. A régió legjelentősebb középkori erődítményének tartott, egykor stratégiai jelentőségű vár Solymosvár (Soimos) településen áll, mely közigazgatásilag Lippa (Lipova) városához tartozik.
Florin Pera bejegyzésében azt írta:
Hangsúlyozta, „komplex folyamatról van szó”, melyet műemlékvédelmi szakemberek felügyelnek. Mint részletezte, elsőként az örökségvédelmi intézet készíti el a műszaki szakvéleményt és a sürgősségi beavatkozáshoz szükséges dokumentációt.
„Ennek a szakasznak a befejeztével Solymos várának a helyreállítása és restaurálása az országos beruházási társaság révén valósul meg” – írta Facebook-oldalán Pera. A polgármester szerint a projekt a turizmus fejlődését eredményezi majd a városban és a térségben, általa a helyi közösség is visszakapja a fontos műemléket.
A Solymos váránál bekövetkezett falomlás tényét Ionel Bulbuc, az Arad megyei önkormányzat Nemzeti Liberális Párti (PNL) alelnöke ismertette a nyilvánossággal múlt héten.
Az erődítmény sorsa ezáltal kampánytémává vált a romániai helyhatósági választások közeledtével, Florin Pera polgármester válaszában a műemléket 2020-ig felügyelő megyei önkormányzatot vádolta annak elhanyagolásával. Elmondta, hogy a várromot megpróbálják felvetetni az országos örökségvédelmi intézet sürgősségi listájára, mire Ionel Bulbuc már aznap délután bejelentette, hogy tárgyalásokat folytatott erről Bukarestben.
Lehoczky Attila aradi történelemtanár a Temesvári Rádiónak múlt héten úgy nyilatkozott, hogy
Szerinte ez korántsem olyan súlyos kár, mint amikor néhány éve leomlott az Izabella királyné erkélyének nevezett balkon. Úgy tudja, hogy az erődítményen 50-60 éve nem végeztek állagmegőrzési munkálatokat.
Solymos vára Lippa közelében található, a Maros jobb partján, a partiumi térség egyik legjelentősebb középkori erődítménye. Pál szörényi bán építtette a tatárjárás után, első említése 1278-ból való. Rövid ideig királyi vár volt, majd Hunyadi János, a Bánffy család, később Corvin János birtokában állt. 1514-ben Dózsa György serege ostromolta, a XVI. században Izabella magyar királyné lakott benne. 1788-ban ürítették ki hivatalosan.
A vár hegyen áll, legkorábbi része a belső vár és öregtorony. A leírások szerint a várudvar északi részén állt az Izabella királyné idejéből való reneszánsz palota, a déli oldalon volt a lovagterem és a várkápolna.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!