Hirdetés

Rogobete: jövő nyártól már az új marosvásárhelyi és temesvári központokban kezelhetik a súlyos égési sérülteket

Alexandru Rogobete

Rogobete: a két központ ugyanabban az időszakban adható át Temesváron és Marosvásárhelyen (archív felvétel)

Fotó: Facebook/Alexandru Rogobete

Alexandru Rogobete szombaton bejelentette, hogy a jövő év nyarán az első pácienseket már kezelni tudják a súlyos égési sérülteket ellátó új temesvári és marosvásárhelyi központokban, hozzátéve, hogy a munkálatok üteme jó.

Krónika

2025. november 22., 13:072025. november 22., 13:07

Az egészségügyi miniszter szombaton Temesváron ellenőrizte a Súlyos Égési Sérültek Központjának építési területét, és közölte, hogy az év végére az egység infrastruktúrája 95 százalékban elkészül, és a jövő év márciusának végéig az új felszerelések is helyükre kerülnek.

„Természetesen egy ilyen összetett épület esetében szükség van több működési engedélyre, valamint az összes funkció tesztelésére is, annak érdekében, hogy minden biztonságos legyen, amikor belép az első páciens. Tartjuk a kivitelezők jelenlegi gyorsított ütemét” – mondta a News.ro portál tájékoztatása szerint Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy

Hirdetés

Marosvásárhelyen is jó ütemben halad a súlyos égési sérültek központjának kivitelezése, és az építkezés tavasszal szintén befejeződik.

„A két központ nagyjából ugyanabban az időszakban adható át Temesváron és Marosvásárhelyen. Ha egy mindenki által elfogadható, tágabb határidőt kellene mondanom, akkor jövő nyarat jelölném meg, amikortól mindkét központ fogadhat súlyos égési sérülésekkel érkező betegeket” – pontosította Alexandru Rogobete.

Arra a kérdésre, hogy mennyi alkalmazottra lesz szükség a temesvári központban, az egészségügyi miniszter azt válaszolta, hogy a régi épületekből áthelyezik a személyzetet az új székhelyre, de szükség lesz létszámnövelésre is. „Már létezik egy egyeztetés a kormányon belül, amelyet a miniszterelnök úrral kezdeményeztem, és ő elfogadta, hogy az újonnan létrehozott összes funkció esetében lehetővé tegyük a toborzás feloldását, hogy ezek ténylegesen működőképessé válhassanak” – tette hozzá a tárcavezető.

Mint ismeretes, összesen három ilyen központ épül az országban a Temesvári Pius Brînzeu Megyei Klinikai Sürgősségi Kórház, a bukaresti Grigore Alexandrescu Gyermeksürgősségi Klinikai Kórház, valamint a Marosvásárhelyi Megyei Klinikai Sürgősségi Kórház számára.

A központok projektje, amely 2018-ban indult, 2021 végére teljesen megrekedt, minden előrehaladás nélkül. Az egészségügyi minisztérium és a Világbank közötti tárgyalásokat követően a projektet 2022-ben újraindították, kivitelezését meghosszabbították 2026-ig.

A súlyos égési sérültek központjai számára épülő új épületek magukban foglalják a műtőblokkokat, az aneszteziológiai-intenzív terápiás osztályokat, valamint a sürgősségi betegfelvételi egységeket, továbbá ezek összekapcsolását a már működő sürgősségi osztályokkal.

A három beruházási cél összesített becsült értéke mintegy 220 millió euró,

és a befejezésükre vonatkozó becsült korábbi határidő 2025 vége – 2026 első negyedéve volt. Az egészségügyi minisztérium közben megkezdte az új felszerelések beszerzésének eljárásait a három súlyos égési sérültek kezelésére szolgáló központ számára, és létrehozta az egyes központok szintjén a műszaki munkacsoportokat a közbeszerzési eljárás elindítása érdekében. A felszerelések finanszírozási igénye hozzávetőleg százmillió euró.

korábban írtuk

Több mint tízmillió eurót fizetett Románia az égési sérültek külföldi kezeléséért
Több mint tízmillió eurót fizetett Románia az égési sérültek külföldi kezeléséért

A Colectiv-tragédia után tíz évvel Romániában még mindig nincsenek a súlyos égési sérültek kezelését ellátó, teljesen működőképes központok, és a súlyos eseteket továbbra is külföldi egészségügyi intézményekbe szállítják.

korábban írtuk

Égető hiány: 11 éve ígérik, de még nincs égési sérülteket kezelő központ Romániában
Égető hiány: 11 éve ígérik, de még nincs égési sérülteket kezelő központ Romániában

Tizenegy év telt el azóta, hogy a kormány négy korszerű, égési sérülteket kezelő központ építését ígérte meg, ám mindmáig egyetlen sem működik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
Hirdetés