
A katasztrófavédelem emberei nagy erőkkel vonultak ki a szombat reggeli gyulafehérvári robbanás helyszínére
Fotó: Facebook/ISU Alba
Súlyos sérülésekkel kórházba került egy férfi, miután szombat reggel robbanás történt egy gyulafehérvári tömbházban. Az incidens következtében több lakás és jármű is megrongálódott, valamint 22 személyt kellett evakuálni az épületből.
2026. január 17., 11:002026. január 17., 11:00
2026. január 17., 12:562026. január 17., 12:56
A Fehér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának tájékoztatása szerint szombat reggel, 7 óra előtt értesítették a rendőrséget arról, hogy Gyulafehérváron, az Arnsberg utcában robbanás történt. A helyszínre érkező hatóságok megállapították, hogy a deflagráció egy négyemeletes tömbház egyik lakásában következett be.
Mindkét sebesültet a Gyulafehérvári Megyei Sürgősségi Kórházba szállították orvosi ellátás céljából.
A rendőrség tájékoztatása szerint a tömbház öt lakása, valamint az épület előtt parkoló két személygépkocsi is megrongálódott. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés és rongálás gyanújával indítottak eljárást, annak megállapítására, hogy milyen körülmények között történt az esemény.
A tömbház megsérült lakásaiból 22 személyt szállítottak átmeneti szállásokra
Fotó: Facebook/ISU Alba
A kórházba szállított 35 éves férfi testének mintegy 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket, amelyek a légutakat is érintik, ezért intubálva érkezett a gyulafehérvári sürgősségi osztályra, ahol szakorvosi ellátásban részesül. A hemodinamikai stabilizálást és a szakorvosi konzíliumot követően kezdeményezik külföldi kórházba történő átszállítását.
A katasztrófavédelem és a rendőrség szakemberei a helyszínen tanácskoztak a további teendőkről
Fotó: Facebook/ISU Alba
A Fehér megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) közleménye szerint a gyulafehérvári tűzoltók a harmadik emeleti lakásban bekövetkezett robbanás után biztosították a helyszínt, kiszellőztették az épületet, és kiürítették a teljes tömbházat, mivel több lakás is megrongálódott. A robbanás okát vizsgálják.
A Fehér megyei rendőrség tájékoztatása szerint az érintett tömbház lakóinak többsége rokonokhoz költözött, három személy számára pedig az önkormányzat ideiglenes szállást biztosít. Az épületben a gáz- és az áramszolgáltatást lekapcsolták, a visszakapcsolásra csak a robbanás okának tisztázása és a műszaki vizsgálatok lezárása után kerülhet sor.

Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
szóljon hozzá!