Hirdetés

RMDSZ-es tisztségviselők gyűjtöttek az árvízkárosultaknak

Az elmúlt két hónap extrém időjárása az ország több megyéjében okozott hatalmas károkat, a bajbajutottak iránti szolidaritásból az RMDSZ gyűjtési kampányt indított, amelynek során minden köztisztviselőt felkértek, járuljon hozzá a szövetség szolidaritási alapjához.

Forró Gyöngyvér

2010. augusztus 30., 06:272010. augusztus 30., 06:27

Két hónap alatt 200 ezer lej gyűlt össze, amelyet 5 megyének osztottak szét a károk mértéke függvényében. A gyűjtésről, illetve a pénzek elosztásáról Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, illetve Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke számolt be. Mint elmondták, a parlamenti képviselőktől legkevesebb 500 lejt vártak, ám olyan honatya is akadt, aki 1000 lejjel kívánta támogatni a bajbajutottakat. „A szolidaritást akkor kell gyakorolni, amikor szükség van, és nem csak ünnepeken kell azt hangoztatni” – szögezte le Kelemen Hunor.

Az adakozásból összegyűlt 200 ezer lejből a károktól függően Kolozs, Szi-lágy, Fehér, Kovászna és Hargita megye részesült, annak ellenére, hogy adakoztak az Arad, Máramaros és más megyei RMDSZ-szervezetek is. Az elosztásról az ügyvezető elnökség a szövetségi elnökkel és az RMDSZ területi képviselőivel együtt döntött. Borboly Csaba elmondta, Hargita megyének 63 ezer lej jutott, amelyből 26 ezer lejt Csíkszék, ugyancsak 26 ezer lejt Székelyudvarhely, valamint 11 ezer lejt Gyergyó térségében osztottak szét. Gyimesközéplokra és Gyimesfelsőlokra egyaránt 8670 lejt, a Kászonokba 8660 lejt juttattak. A közgyűlés elnöke által ismertetett összesítés szerint Hargita megyében csupán a közvagyont – hidak, utak – ért károk összege meghaladja a 15 ezer eurót. Noha az RMDSZ által nyújtott segítség nem fedezi teljes mértékben a károkat, és nem hasonlítható a kormány támogatásához, a több ezer lej időben érkezett, hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón. Az eseményen jelen volt Mihók Péter, Gyimesközéplok polgármestere is, aki a település lakóinak nevében is megköszönte a támogatást. Elmondta, az RMDSZ által nyújtott összegből rendezhetnek egy 8600 lejes számlát, így megtarthatnak két olyan betoncsövet, amely az árvizek során hídként szolgált és két falurészt mentett meg az elszigetelődéstől. „A segítség pontosan a legnagyobb szükségben jött, és bár csak egy csepp a tengerben, mégis sokat jelent” – szögezte le Gyimesközéplok elöljárója. Mint elmondta, a helyi önkormányzat tervei között szerepel a településen található közel 60 régi fahíd kicserélése ilyen 1,8 m átmérőjű betoncsövekre.

Hargita megye árvíz sújtotta településein egyébként zajlanak a helyreállítási munkálatok, amelyekre a helyi hatóságok szerint még mindig rengeteg pénzre van szükség. A hétvégén azonban Kelemen Hunor ígéretet tett, hogy a térség már a jövő héten újabb kormánytámogatásra számíthat.

Mint arról beszámoltunk, a múlt hét végén Magyarországról kaptak segítséget a székelyföldi árvízkárosultak, akiknek a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) adományozott húszezer eurót és húsz tonna cementet. A magyarországi küldöttség Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke kíséretében járta be az árvíz sújtotta területeket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés