
Fotó: Nagyváradi önkormányzat
Kísérleti program indul pénteken Nagyváradon: egy drónt kezdenek el tesztelni, amelynek feladata a biológiai minták szállítása a város különböző részein levő kórházak között.
2023. január 19., 14:442023. január 19., 14:44
2023. január 19., 15:542023. január 19., 15:54
A projektet ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: a kísérleti programot a váradi sürgősségi megyei kórház a városi önkormányzattal, az ausztrál Skyy Network céggel, illetve a román polgári repülésügyi hatósággal közösen bonyolítja le. Az ausztrál cég által rendelkezésre bocsátott X11 drón súlya 11 kilogramm, és akár 3 kilogrammos terhet is elbír. Repülési sebessége eléri a 40 kilométer/órát, vagyis
Fotó: Nagyváradi önkormányzat
Gheorghe Carp kórházmenedzser elmondása szerint az általa vezetett egészségügyi intézmény 2020-ban tette meg az első lépést a 21. században, amikor átadták a robotizált laboratóriumot, aminek köszönhetően 30 százalékkal csökkentek a laborvizsgálatokkal járó költségek, az eredmények pedig 68 százalékkal hamarabb megvannak. A drón használatát nevezte a második lépésnek a 21. században, amitől azt várják, hogy hatékonyabb, gyorsabb és gazdaságosabb lesz a biológiai minták szállítása.
Jurca arra is kitért, hogy az ausztrál cégnek a most rajtoló kísérleti program idejére csak 3700 eurót fizettek.
Arról, hogy megvásárolják-e az orvosi drónos szállítási szolgáltatást, a kísérleti program végén, várhatóan két héten belül döntenek.
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére – jelentette be kedden a Maros Megyei Tanács által létrehozott Visit Maros Egyesület.
Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
szóljon hozzá!