Prioritás az önrendelkezés - interjú Király Andrással

– A képviselőház módosításokkal elfogadta a kormány által beterjesztett új tanügyi törvénytervezetet, a szenátusban azonban elakadt a tervezet cikkelyenkénti megvitatása és szavazása. Meglátása szerint mikor léphet érvénybe az új törvény, és milyen megoldásokat kínál a rendszerben adódó problémák megoldására?
– Az oktatási rendszerünkben felmerülő gondokat kétfelé oszthatjuk. Külön kell tárgyalnunk az oktatás minőségével, megszervezésével kapcsolatos problémákról, és külön az intézményrendszer továbbfejlesztéséről. Az egyik legfőbb gond, hogy sok helyen abbamaradt az iskolaépületek rehabilitációja. A felújítási munkálatok viszonylag gyorsan, látványosan haladtak nagyjából 2005 és 2007 között, 2008-tól már botladoztak, és 2009-ben teljesen leálltak. Meg kell találnunk a megoldást arra, hogy kilépjünk ebből a stagnálásból, jelen pillanatban azonban nem látom a rövid távú megoldást erre. Hatalmas a lemaradás ezen a téren. Az oktatás minőségét, az oktatás szervezését illető kérdéseket csak akkor tudjuk megválaszolni, csak úgy tudunk előrelépni, ha egyrészt a főtanfelügyelőkkel, helyetteseikkel, másfelől az iskolaigazgatókkal, tagozatvezetőkkel folyamatosan konzultálunk. Persze mindenki arra vár most, hogy jelenjen meg az új tanügyi törvény, hogy egy kicsit szellősebb legyen a tanterv és az oktatás egész menete, és végre jókedvű gyerekek jöjjenek ki az iskolakapukon, ezt azonban komoly szervezési munka kell hogy megelőzze. Bízom benne, hogy hamarosan felgyorsul a tanügyi törvény vitája, és a tervezet jelenlegi formájában léphet törvényerőre. A képviselőházon már túljutott törvényjavaslat kisebbségi oktatásról szóló fejezetének sok pozitív hozadéka lesz a magyarul tanulók számára, ezért remélem, változtatások nélkül fogja azt elfogadni a felsőház.

– A magyar tanfelügyelők múlt heti találkozóján, melyen Markó Béla miniszterelnök-helyettes is részt vett, elhangzott: amennyiben a jogszabály elfogadása továbbra is késik, sürgősségi kormányrendelettel kell elfogadni a decentralizációra vonatkozó részét. Mennyire fontos ez az oktatási rendszer reformja szempontjából?
– Ennek is ugyanaz a lényege, mint minden decentralizációnak: a döntést ott hozzák meg, ahol annak hatása van. A legfontosabb hozadéka az, hogy az iskola közössége, vezetősége dönthet majd arról, hogy hány osztályt szeretne működtetni, milyen szakokon, milyen szintig, illetve a helyi önkormányzat is tudni fogja, mit és hogyan lehet megfelelően finanszírozni, milyen eszközökkel lehet támogatni az adott intézményt.

– Felháborodást váltott ki számos erdélyi megyében, hogy több tanintézetben politikai alapon cserélték le az igazgatókat és igazgatóhelyetteseket, akiknek augusztus 31-én lejárt a mandátuma. Mi erről a véleménye?
– Nem hiszem, hogy ezzel a kérdéssel különösebben foglalkozni kellene. A diák, aki a padban ül, nem RMDSZ-es, nem demokrata-liberális, és nem polgári párti. Annak, aki elnyeri az iskolaigazgatói tisztséget, elsősorban a diák és az iskola érdekeit kell néznie. Magam is pedagógus vagyok, függetlenül attól, hogy RMDSZ-tag is – a politikai hovatartozás szerintem egy tanintézet vezetésénél nem kell hogy szempont legyen. Az egyetlen elvárás, hogy az ember sikeres legyen a munkájában, s hogy az intézmény, amelynek az élén áll, megfeleljen az elvárásoknak. Az igazgatók kinevezésének hamarosan meglesz a szabályzatba foglalt módja, szigorú feltételekhez lesz kötve: bizonyos végzettség, szakmai tapasztalat, képesség lesz szükséges a funkció betöltéséhez. Eleve nem lehet majd párttag egy iskolaigazgató, innentől az élet bizonyosan megoldja majd ezt a kérdést.

– A magyar tanfelügyelők kolozsvári találkozóján a tanárképzés hiányosságairól is beszéltek. A tanfelügyelők arra hívták fel a figyelmet, hogy a magyar oktatásban egyre több a hiányszakma…
– Véleményem szerint a nagy baj az, hogy az egyetemi órabeosztás következtében a gyakorlati képzésre nem jut elég idő, nem foglalkoznak vele eleget. A hallgató nem kapja meg azt a lehetőséget, hogy gyakorlatban tanulja meg a szakmát. Régebben ezt jól megoldották a tanító- és óvónőképzők: „belesulykolták” a diákokba a pedagógusi hivatást. Az egyetemek ezt a kérdést mintha félvállról kezelnék. Azt hiszik, a fiatal tanár magától tanulja meg, mi a teendő az osztályteremben. Ez nem igaz. Vannak a pedagógiának írott szabályai, de íratlanok is. Ezért foglalkozik az új tanügyi törvény kiemelten a pedagógusi karrier építésével. Persze az egyetem mint autonóm intézmény továbbra is úgy működteti a szakjait, ahogy eddig, de az iskola, ahová a végzős bekerül, fenntarthatja magának a jogot, hogy csiszoljon az új tanerőn. Ennek alapján minden iskolában lesz egy tapasztalt tanár, aki mentorként segíti, figyeli a kezdőket az első évükben, és végül értékeli is a munkájukat. Ugyanezen a találkozón fölmerült a tankönyvek problémája is mint az oktatás elengedhetetlen kelléke. Sajnos ez specifikus kisebbségi kérdés: kis létszámú közösségeket nehéz megfelelő tankönyvvel ellátni. Mi azt szeretnénk, ha akár szponzorok, akár pályázatok útján megtalálnánk a módját, hogy a magyar diák is naprakész tankönyvet kapjon, vagy megteremteni a lehetőséget, hogy külföldről hozhassunk be tankönyveket. Ez nehéz, mert Romániában csak a minisztérium által jóváhagyott tankönyvek használata engedélyezett. Úgy vélem, hogy a készséget fejlesztő tantárgyak, mint az ének-zene, a rajz vagy hasonlók esetében a gyakorlati oktatás mellett akár a Magyarországról behozott tankönyvekből való elméleti tanítást is elfogadtathatnánk.