Hirdetés

Perrel válaszol a Beatrice a TVR vádjaira

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Bepereli a Beatrice a román közszolgálati televíziót (TVR) – közölte Nagy Feró, az együttes frontembere a Krónikának adott interjúban, amelyben határozottan elutasította, hogy önkényuralmat éltető megnyilvánulásai lettek volna a zenekarnak a Kolozsvári Magyar Napokon megtartott koncerten. A zenész – aki vasárnap esti székelyudvarhelyi fellépése előtt nyilatkozott lapunknak – kijelentette, a román média kiforgatta a XX. század című dalukat.

Fülöp-Székely Botond

2016. augusztus 22., 13:532016. augusztus 22., 13:53

2016. augusztus 22., 16:222016. augusztus 22., 16:22

– Súlyos vádakat fogalmazott meg a román média múlt keddi kolozsvári koncertjük után, emiatt a rendőrség hivatalból vizsgálatot indított. Értesültek a román közszolgálati televízió által kirobbantott botrányról?

– Igen, azt mondták, hogy mi egy revizionista, irredenta zenekar vagyunk és ezen a koncertünkön éltettük Hitlert. Egyébként nem ismerem pontosan a vádakat, annyit tudok, amit az interneten olvastam.

– A XX. század című daluk okozta a botrányt. Mi történt a kolozsvári fellépésen?

– A dal éneklése közben a kivetítőn megjelentek olyan képek, hogy az iszlamisták törik át a magyar határt, amit mi nem szeretnénk. Sztálin például egyáltalán nem volt bevetítve, összekeverték Leninnel. Ő tartott egy beszédet a szovjet hatalomról, illetve Hitler mondta a tőle megszokott beszédeket. Erre jön a dalunknak az a része, hogy minket magyarokat „zsebre vágott a történelem”. Igen, nekünk a XX. század nem egy sikeres század volt, s ha ez így van, akkor engedtessék meg, hogy én ezt elmondjam. Ez nem szól más népek ellen, nem akarjuk mások érzékenységét megzavarni: sem az osztrákokét, sem a szlovákokét, sem a románokét.

– Mi a véleménye azokról a vádakról, miszerint a dalban az önkényuralmi rendszereket éltetik?

– Ezt a dalt akkor sem lehet félreérteni, ha valaki nagyon szeretné: arról szól, hogy mi magyarok utáljuk a XX. századot. Akkor volt Trianon, a kommunista uralom, ezeknek pedig nincs mit örülni. Ráfáztunk a XX. századra, de nem arról szól a történet, hogy ebbe nyugodjunk bele, hanem arról, hogy emeljük fel a fejünket, és egész Európában büszkén mondhassuk, mi magyarok vagyunk. A rasszista vádaskodást kikérem magamnak. Én erdélyinek érzem magam, hiszen a szüleim innen származtak el és a családunkban van román nemzetiségű személy is. Akkor most én megsértem a rokonomat? Nem is tudom, hogyan képzelte ezt bárki.

Valószínűleg a nagypolitika is beszállt a minket ért vádak kreálásába, nem szerették volna, hogy ekkora összeborulás legyen Kolozsvár Főterén. Az az érzésem, hogy ez a botrány inkább a Kolozsvári Magyar Napok ellen szól, amely naggyá tudott fejlődni egy többségében román környezetben. A koncerten románul és magyarul is üdvözöltem a közönséget, a végén szintén mindkét nyelven elköszöntem. Egyébként csodálatosan jó érzés, hogy a többségi nemzet megengedi nekünk, hogy Corvin Mátyás szobra előtt mondhassuk, magyarok vagyunk. Nem is értem, hogy ezek után mi a probléma, én csak a baráti oldalamat hoztam el a koncertre. Dehogy akarok ellentétet. Az udvarhelyi koncerten a félreértések elkerüléséért nem vetítjük ki a kérdéses videót. Ahogy a XX. század című dalban beszél Lenin és Hitler, illetve énekel egy migráns, az egy fajta fenyegetés.

– A román médiában olyan vádakról is lehet olvasni, hogy az Iszlám Államot éltető felkiáltás hangzik el a kivetített videóban. Igaz ez?

– A videóban mutatnak egy fekete ruhában lévő embert, aki valószínűleg iszlám terrorista, ő üvölti, hogy „Allahu akbar”. Azért jelenik meg, mert félünk a terroristáktól. Hadd mondhassam el, hogy ha hozzánk jössz, akkor kérj engedélyt, ne rúgd be a kaput és már ott is laksz. Miért éltetném én az ISIS-t? Mert Röszkénél összetörték a kapukat, vagy mert most is átvágják néha a Magyarország határán épített kerítést? Több migránsról is kiderült, hogy terrorista.

– Milyen lépéseket fognak tenni az önöket ért vádakkal kapcsolatban?

– Teljes mértékben elutasítjuk a minket ért vádakat, ráadásul a román közszolgálati televízió összeállításában van egy hamisítás is. Bejátszottak egy olyan felvételt, ami tíz évvel ez előtt készült Magyarországon egy kocsmában. Tényleg egy irredenta dalt énekeltünk, de a közönség azt kérte és mi azt játszottuk. Abban semmi románellenesség nem volt. Ezért be fogjuk perelni a TVR-t.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 26., csütörtök

Elhunytak dokumentumaival élhettek vissza Kolozsváron

Kilenc helyszínen tartott házkutatást csütörtökön a kolozsvári rendőrség egy hamisítási ügyben indult nyomozás keretében. A vizsgálat cégeket és magánszemélyeket is érint elsősorban elhunyt személyek irataival kapcsolatban.

Elhunytak dokumentumaival élhettek vissza Kolozsváron
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Nincs pénz, sötétség borulhat egy erdélyi község hét falujára

Utcai világítás nélkül maradhatnak a Fehér megyei Nagyalmás (Almașu Mare) község lakói, miután a polgármesteri hivatalnak elfogyott a pénze és nem tudja kifizetni a világítást.

Nincs pénz, sötétség borulhat egy erdélyi község hét falujára
2026. február 26., csütörtök

A tavalyi árvíz által sújtott Küküllő-menti települések megsegítésére gyűjt adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat

Adománygyűjtést hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat a tavaly árvíz által sújtott erdélyi, különösen Küküllő menti településeken élők megsegítésére – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

A tavalyi árvíz által sújtott Küküllő-menti települések megsegítésére gyűjt adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat
2026. február 26., csütörtök

Mintegy 90 tonna hulladékot foglaltak le Hargita megyében egy házkutatás során

Mintegy 90 tonna hulladékot foglaltak le a hatóságok szerdán, miután három házkutatást tartottak Hargita megyében egy illegális hulladékelhelyezéssel kapcsolatos büntetőeljárás keretében.

Mintegy 90 tonna hulladékot foglaltak le Hargita megyében egy házkutatás során
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Római kori padlófűtéses „spa” és „autópálya” az észak-erdélyi sztráda nyomvonalán

Jelentős régészeti emlékeket fedeztek fel az észak-erdélyi autópálya építése során az elmúlt években Szilágy megyében.

Római kori padlófűtéses „spa” és „autópálya” az észak-erdélyi sztráda nyomvonalán
2026. február 25., szerda

Kolozsvár–Nagyvárad vasút: pozitív példa is besiklik a sok negatívum közé

Miközben a Kolozsvár–Nagyvárad–magyar határ közti vasútvonal bő két éve zajló felújítása leginkább a panaszoktól, késésektől, elbukott pénzektől volt hangos az elmúlt időszakban, szép csendben, részleges vonatkozásban jó hírekről is be lehet számolni.

Kolozsvár–Nagyvárad vasút: pozitív példa is besiklik a sok negatívum közé
2026. február 25., szerda

Székely szabadság napja: újra a marosvásárhelyi önkormányzatra panaszkodik az SZNT

A székely szabadság napja idén is törvényesen szervezhető meg – jelentette be szerdán a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

Székely szabadság napja: újra a marosvásárhelyi önkormányzatra panaszkodik az SZNT
Hirdetés
2026. február 25., szerda

A sokat kritizált új ferdekábeles hídon is átvezet az új buszjárat a partiumi megyeszékhelyen

Új autóbuszjárattal bővül a helyi tömegközlekedési vállalat (CTP) közlekedési hálózata Aradon. A járat a sokat kritizált, már átadása előtt szerkezetileg sérült új hídon vezet majd át.

A sokat kritizált új ferdekábeles hídon is átvezet az új buszjárat a partiumi megyeszékhelyen
2026. február 25., szerda

Előzetesben marad az anyagyilkossággal gyanúsított erdélyi nő

Továbbra is előzetes letartóztatásban marad az a Szeben megyei nő, aki a gyanú szerint egy ápolónő segítségével megölte édesanyját a vagyonáért, ugyanis a gyulafehérvári ítélőtábla szerdán elutasította a fellebbezését.

Előzetesben marad az anyagyilkossággal gyanúsított erdélyi nő
2026. február 25., szerda

Madárinfluenzát észleltek Kolozsvár térségében, szigorú intézkedéseket vezetett be az állategészségügyi hatóság

Megelőző és ellenőrző intézkedéseket vezettek be Kolozs megyében, miután madárinfluenza-gócot igazoltak Gyalu községben. A hatóságok a madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében több települést érintő védő- és megfigyelési körzetet jelöltek ki.

Madárinfluenzát észleltek Kolozsvár térségében, szigorú intézkedéseket vezetett be az állategészségügyi hatóság
Hirdetés
Hirdetés