Hirdetés

Pénzt vagy aranyat? A verespataki kitermelés folytatására is kényszeríthetik Romániát Marcel Boloş szerint

•  Fotó: Kozán István

Fotó: Kozán István

„Nem anyagi jellegű” döntést is hozhat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) nemzetközi választottbíróság a verespataki arany kitermelésének ügyében a román állam és a kanadai Gabriel Resources Ltd. és a Gabriel Resources (Jersey) vállalat között zajló perben, és kötelezheti Romániát a kitermelés folytatására – jelentette ki Marcel Boloş pénzügyminiszter egy hétfő esti televíziós interjúban.

Krónika

2024. február 27., 08:462024. február 27., 08:46

A tárcavezető a Digi 24 esti műsorában arról beszélt, hogy a román hatóságok számításai szerint, a dokumentumok alapján a kanadaiak egymilliárd eurót költöttek.

„Ez egy per, és az összeg, amiről szó van, dermesztő. Gondosan elemeztük a Verespatakon már kieszközölt kiadások összegét, és minden ilyen döntés nyomást gyakorol az állami költségvetésre. A számítások azt mutatják, hogy a kiadások, amelyek már megtörténtek, körülbelül egymilliárd euróra rúgnak. Tehát olyan döntést várunk, amely ilyen szintű kompenzációt biztosít a már befektetett összegnek. Ezek dokumentált kiadások, amelyeket ott elvégeztek” – mondta Marcel Boloş.

Hirdetés

Elmondása szerint az is elképzelhető, hogy a román államot a bíróság arra kényszeríti, hogy engedélyezze a projekt megvalósítását.

„Születhet még meglepetés, egy nem anyagi jellegű döntés. Ez azt jelenti, hogy a román államot rákényszeríthetik a kitermelés folytatására. Tartjuk magunkat a nemzetközi bíróság által meghozandó döntéshez (…) Egyértelmű, hogy ez a nem pénzügyi döntés a költségvetési ráfordítások szempontjából könnyebben végrehajtható lenne. Figyelembe lehet venni azt a tényt, hogy az aranykincsünk kitermelésére vonatkozó engedély még mindig érvényben van” – magyarázta a pénzügyminiszter.

korábban írtuk

Milliárdokba fájhat a meghiúsult verespataki aranybányaprojekt: a román kormány arra készül, hogy elveszítik a pert
Milliárdokba fájhat a meghiúsult verespataki aranybányaprojekt: a román kormány arra készül, hogy elveszítik a pert

A román kormány arra készül, hogy elveszíti a washingtoni pert, amelyben a kanadai Gabriel Resources vállalat többmilliárd dolláros kártérítést követel a gigaberuházást nagy nehezen megakadályozó román államtól.

Mint ismeretes, a kormány sajtóirodájának múlt heti bejelentése szerint

összesen 6,7 milliárd dollár kártérítést kér a Gabriel Resources Ltd. és a Gabriel Resources (Jersey) vállalat a román államtól a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt.

A kanadai cégek 2015 júliusában kezdeményezték a kártérítési eljárást a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja nemzetközi választottbíróságánál. A bíróság 2023 szeptemberében az eljárást lezártnak nyilvánította. A kormány szerint a választottbíróság még nem közölte az ítéletet a pénzügyminisztériummal, és a „közlés pontos időpontja nem ismert”.

A kormány közölte azt is, hogy az államok természetes és jogi személyei közötti beruházási viták rendezéséről szóló washingtoni egyezmény tartalmazza azokat a lehetséges jogorvoslati lehetőségeket, amelyekhez Románia folyamodhat számára kedvezőtlen ítélet esetén.

A nemzetközi választottbírósághoz benyújtott keresetükben a kanadaiak azzal vádolták a román államot, hogy megsértette a 2009-ben ratifikált román–kanadai és az 1995-ben ratifikált román–brit beruházásvédelmi megállapodást a verespataki bányaprojekt meghiúsításával.

A két vállalat körülbelül 6,7 milliárd dollár kártérítést követel emiatt Bukaresttől. A kanadaiak a perben arra hivatkoztak, hogy a kormány 2010-ben helytelen módon felvette a Verespatakra tervezett aranykitermelés helyszínének egy részét a történelmi műemlékek listájára, a környezetvédelmi minisztérium kilenc éven keresztül (2006–2015 között) nem adott ki ajánlást a bányaprojekt környezeti hatásvizsgálatáról, majd 2013-ban a parlament elutasította az aranykitermelést lehetővé tevő törvénytervezetet.

korábban írtuk

Több autópályát lehetne építeni a Verespatak-ügyben a román államtól követelt kártérítésből
Több autópályát lehetne építeni a Verespatak-ügyben a román államtól követelt kártérítésből

Összesen 6,7 milliárd dollár kártérítést kér a Gabriel Resources Ltd. és a Gabriel Resources (Jersey) vállalat a román államtól a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt – közölte csütörtökön a kormány sajtóosztálya.

Emellett azzal érveltek, hogy a kormány kezdeményezésére Verespatakot 2021-ben felvették az UNESCO világörökségi listájára, ami jogilag lehetetlenné tette a bányaprojekt megvalósítását – részletezte az Agerpresnek adott válaszában a kormány sajtóosztálya. Az eljárás során Románia jogi képviselői elutasították a felperesek nemzetközi megállapodások megsértésére vonatkozó állításait. Érveik szerint a befektetők a felelősek a bányaprojekt meghiúsulásáért, mert nem szerezték meg a törvényekben előírt engedélyeket a verespataki bányászathoz szükséges létesítmények megépítéséhez és magához a kitermeléshez, illetve nem nyerték el a beruházásban érintett helyi közösség támogatását sem. Ugyanakkor a román állam ügyvédjei szerint Verespatak felvétele a világörökségi listára nem érinti a befektetőknek azt a jogát, hogy a bányaprojekt megvalósításához szükséges engedélyekért folyamodjanak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
Hirdetés