
A zarándokvonaton kívül idén Nagyváradról és Szatmárnémetiből busszal is el lehet jutni Borsiba
Fotó: Facebook/Borsi Rákóczi-kastély
Zarándokbusz indul március 23-án a Partiumból Borsiba a Rákóczi Ferenc születésnapjára emlékező ünnepségre.
2025. február 20., 12:582025. február 20., 12:58
A budapesti Teleki László Alapítvány szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatásában emlékeztet, hogy II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született a szlovákiai Borsiban, és több évtizedre visszatekintő hagyomány, hogy a fejedelem születésnapjára ünnepség keretében emlékeznek meg a Rákóczi-kastélyban. Idén újdonságként nemcsak Kárpátaljáról és Budapestről, hanem
A partiumi utasok a borsi vasútállomáson megvárják a Budapestről érkező zarándokvonatot, a jelenlevőket a Magyar Honvédség fúvószenekara köszönti.
Az ünnepi felvonulás keretében ellátogatnak a Rákóczi-kastélyba, ahol a megemlékezésen ezúttal gyermekek és fiatalok kerülnek középpontba. A 70 éves Magyar Rádió Gyermekkórusa és a La Maîtrise de Radio France vendég gyermekkórus Párizsból Rákóczi- és kuruc énekek kórus átirataival lép fel, a Rákóczi vers és prózaíró verseny győztesei pedig bemutatják írásaikat. A műsorban közreműködnek a környék magyar gyermek-táncegyüttesei és a Magyar Honvédség Fúvós zenekara.
A résztvevők megtekinthetik a gyönyörűen felújított Rákóczi-kastélyt
Fotó: Facebook/Borsi Rákóczi-kastély
Az ünnepi program részeként megkoszorúzzák a Rákóczi-szobrot, valamint az érdeklődők megtekinthetik a Rákóczi három születése című kiállítást.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!