
Orbán Viktor ezúttal Tusnádfürdőn adta a szokásos péntek reggeli rádióinterjúját a Kossuth rádiónak
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
Nemzetben gondolkodni azt jelenti, hogy nagyobb összefüggésben tekintjük a magyarság sorsát, semmint az akaratunk ellenére meghúzott államhatárokon belül élő magyarság szempontjai és érdekei – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyet különben Tusnádfürdőről sugároztak.
2025. július 25., 09:572025. július 25., 09:57
2025. július 25., 12:182025. július 25., 12:18
Orbán Viktor szavai szerint erre emlékeztet Tusványos, amely a legnagyobb politikai találkozó a határon túli magyarok világával, ami nagy eredmény és „lassan ezt nem is vitatják”.
– fogalmazott a kormányfő. Hangsúlyozta egyúttal, hogy a nemzeti kormány egyik történelmi tette volt a kettős állampolgárság intézményének bevezetése és emellett gazdaságfejlesztési programokat is indítottak.
Orbán Viktor elmondta, a magyar állam és nemzet határai nem esnek egybe, „mi elvesztettünk területeket, tőlünk elvettek dolgokat, ezért határon kívül maradt a magyar népesség egyharmada”.
– fogalmazott. Kitért rá, a Románia és Magyarország közötti kereskedelmi forgalom meghaladja a 13 milliárd eurót, tehát Magyarország számára egy rendkívül fontos gazdasági relációról is szó van, mert amikor határon túli területeken gazdaságfejlesztési programot hajtanak végre, akkor lényegében a magyar kereskedelem lehetőségeit bővítik ki.
„Aztán itt vannak az oktatási és kulturális intézmények: a Kárpát-medencében egy adott időpillanatban olyan 230 ezer fiatal tanul magyarul, több száz óvodát, bölcsődét építettünk és újítottunk föl, nekünk fontos, hogy a megszülető magyar gyerekek magyar nyelvű intézményekben tanulhassak és magyarul tanulhassák és érthessék meg a világot” – közölte.

Nagyon gyorsan megtalálták a közös hangot, és egy nagyon jó beszélgetés volt – így látta Orbán Viktor magyar és Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti beszélgetését Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
hiszen azok az ott élő magyar közösségekkel is összekötnek bennünket. Jelezte, Erdéllyel most két helyen van ilyen csatlakozás, de hamarosan elkészül Szatmárnémeti irányába is, és Békés megyét is "kinyitják" Nagyszalonta felől.
Orbán Viktor hangsúlyozta, szinte minden, a politika, a közlekedés, a kultúra, az adópolitika, az állampolgárság, az oktatáspolitika metszetében megjelenik a nemzetben való gondolkodás, és ahhoz, hogy ez sikeres legyen, nem árt, hogy ha a kétoldalú kapcsolatok is jók azokkal az országokkal, amelyekben magyar kisebbségek élnek.
A kormányfő azzal összefüggésben, hogy mielőtt Tusnádfürdőre érkezett, Bukarestben találkozott a román miniszterelnökkel, azt mondta, „jó pozícióból indulunk, hiszen tavaly egy fantasztikus tettet hajtott végre a magyar diplomácia, hiszen megszüntettük a fizikai határt Magyarország és Románia között”, ez közös siker, a magyar uniós elnökség idején bevitték Romániát a schengeni övezetbe.
de ezzel szemben az ellenkezője történt, mi voltunk azok, akik ezt, velük jól együttműködve, egyébként sikeresen megoldottuk” – fogalmazott.

A Tisza Párt egy szellemi tartalom nélküli konstrukció, amely kizárólag az Orbán Viktor elleni gyűlöletre, fröcsögésre épít – jelentette ki Semjén Zsolt csütörtökön Tusnádfürdőn.
Nagyon nehéz a helyzet Romániában, komoly gazdasági kihívásokkal kell megküzdeni, nagyon komoly szakértelmet igényel a kezelése, de „egy elszánt miniszterelnökkel találkoztam, aki tapasztalt, jó esélye van Romániának arra, hogy vele úrrá legyen a gondjain” – mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök a magyar politika kiszabadulásának nevezte a tusnádfürdői nyári szabadegyetemet. Orbán Viktor, aki szombaton felszólal a rendezvényen, azt mondta, a politikában a perspektíva rendkívül fontos.
A politika a napi ügyek intézésével foglalkozik, és óriási élmény a politikusoknak és a politika iránt érdeklődőknek is, ha néha kiszabadulnak ebből a szűk perspektívából és egy szélesebb térbe lépnek ki, arról beszélnek, mi lesz holnap, mi lesz 2030-ban, 2040-ben, 2050-ben, annak, amit csinálnak, mi az értelme, távlatai – fejtette ki. Hozzátette: az egész egy intellektuális pezsgést, energiát, izgalmat kap, „kiszabadít bennünket”. Nem abban az értelemben kell ezt a rendezvényt a szabadság szabadegyetemének tekinteni, hogy koncertek, kultúra meg politika vannak, persze azok is vannak, hanem a napi beszorítottságból távlatot nyit a résztvevők előtt – mondta Orbán Viktor.
Amúgy Orbán Viktor csütörtökön Facebook-posztban mutatta meg, hogy készül a szombati beszéd:
A Magyarországról kitiltott ír zenekar, a Kneecap ügye kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott interjúban azt mondta, az ügyben nem a magyar kormánynak kellett volna közbelépnie, hanem a szervezőknek nem kellett volna meghívni az együttest. Az elején nagyon zabos voltam rájuk, megmondom őszintén, hogyan hozhatják Magyarországot ilyen helyzetbe? – jegyezte meg. Hozzátette: napokig keresték a megfelelő, az érintettek kitiltását lehetővé tévő jogi megoldást. A jogrendszer világosan azon az állásponton van, hogy Magyarország egy szabad ország, a béke szigete, és az alapvetés az, hogy itt békében élünk egymással, senkit nem bánthatnak, verbálisan sem, a vallása vagy a származása miatt. Ennek itt nincsen helye – fogalmazott.
Orbán Viktor közölte: az ügy nem a művészi önkifejezésről, hanem „már a választásról szól”. Mint mondta, Amerikában is az van, hogy a showbiznisz nagyobb része „beáll a liberális baloldali pártok mögé, ez történik Magyarországon is, hogy közben pénzt is kapnak érte, afelől sok kétségünk ne legyen, de hát ilyen az élet”.
A miniszterelnök annak a véleményének adott hangot, hogy az emberek nem szeretik, ha a showbiznisz közkedvelt, esetleg tisztelt résztvevői meg akarják nekik mondani, hogyan gondolkodjanak az életről, a politikáról. Ez Amerikában sem jött be eddig – jelentette ki, hozzátéve, ez politikai értelemben „nem árt, sőt lehet, hogy inkább használ” a megtámadottaknak.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.
Két katonai ejtőernyős sérült meg Marosvásárhelyen, miután a hirtelen szél eltérítette őket a kijelölt földet érési területtől. Az egyik katona egy fémcsarnok tetején lévő napelemekre érkezett, társa pedig elektromos vezetékekkel került érintkezésbe.
Szombaton felavatták Kolozsváron a Regionális Agyérbetegségi és Idegsebészeti Központot Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, Mircea Abrudean szenátusi elnök, Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter, valamint más tisztségviselők jelenlétében.
A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.
A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) különleges kiállítást mutat be az érdeklődőknek.
Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében erdélyi útjuk egyik legfontosabb tanulságaként azt emeli ki, hogy önmagában a párbeszéd kevés: annak akkor van értelme, ha konkrét eredménye is születik.
szóljon hozzá!