
Hűlt helye. Ellopták a fejfát ábrázoló bronz emlékműveket
Fotó: Sorina Jecza/Facebook
Keresi a rendőrség Jecza Péter magyar szobrászművész temesvári sírjának megrongálóit, akik ellopták a sírhantról a fejfaként odaállított bronz emlékművet – erősítette meg az MTI-nek hétfőn Andreia Jerdea rendőrségi szóvivő.
2023. március 06., 18:262023. március 06., 18:26
2023. március 06., 18:282023. március 06., 18:28
A Temes megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: szombaton keresték meg őket, hogy ismeretlen tettesek ellopták Jecza Péter síremlékét a temesvári Hősök temetőjéből (Lippai úti temető). A keletkezett kár értéke mintegy tizenötezer euró. A rendőrség bűnvádi eljárást indított az ügyben lopás vádjával, jelenleg zajlanak a vizsgálatok az ismeretlen tettesek azonosítása és felelősségre vonása végett – nyilatkozott a szóvivő az MTI-nek.
A tolvajok elvágták a kompozíciót tartó vastag szegeket, és a síremléket eltávolították talapzatáról. „Meggyalázott emlékezet. Ellopott emlékezet” – írta az özvegy, aki szerint az ellopott emlékműnek arra kellett volna emlékeztetnie, hogy a 2009 márciusában elhunyt művész a derűs égbe távozott. „A vandalizmus és lopás szörnyű nyomai ma azt mutatják: mi egy szomorú világban maradtunk, amely elveszítette a mások iránti tiszteletet, emberséget” – fogalmazott.
Jecza Péter korunk egyik legfoglalkoztatottabb erdélyi magyar szobrásza volt, akinek tehetségét Európában is számon tartották – írja róla az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában gyűjtőportál. 1939. október 16-án született Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányait a marosvásárhelyi művészeti középiskolában és a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola folytatta. Már diákként szakmai sikereket ért el, 1960-ban köztársasági ösztöndíjat nyert.
Diplomája megszerzése után a temesvári egyetem rajztanárképző karán oktatott, majd a Traian Vuia Műegyetemen volt adjunktus. 1990-től a Nyugati Egyetem Képzőművészeti Karának volt a professzora, ezzel a temesvári képzőművészeti szakoktatás egyik alapító alakjává is vált, szobrásznemzedékek sorát indította el a pályán.
Termékeny művész volt. Rendszeresen szerepelt romániai és nemzetközi kiállításokon, öt faszoborból álló sorozatát a Velencei Biennálén is kiállították. 1979-ben a Ravennai Nemzetközi Szobrászati Biennálén aranyéremmel tüntették ki. 2005-ben a Magyar Művészeti Akadémia kültagjává választották. A magyar kultúra nagyjait, többek között Bartók Bélát, Kőrösi Csoma Sándort, Kriza Jánost is megformálta. Stílusa a 20. századi neokonstruktivista törekvésekhez illeszkedik.
Temesváron hunyt el 2009. március 24-én, halála után a bánsági város díszpolgárává választották. Posztumusz, 2010-ben avatták fel Niké II. című térplasztikáját Sepsiszentgyörgy főterén.
Megnyílt az Élő Népművészet XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás erdélyi régiójának tárlata a Melody/ Központi szállóban, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székhelyén.
Sokadszorra kapták el a tordai rendőrök azt a 30 éves férfit, aki jogosítvány nélkül ült volán mögé. Több büntetőeljárás is folyamatban volt ellene, ezúttal rácsok mögé került.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Az Országos Meteorológia Szolgálat (ANM) vezetője közölte, hogy egyre jobban felmelegszik az idő, jövő héten akár 20 Celsius fok is lehet. Beköszönt az igazi tavasz, kellemes időre lehet számítani.
A Kolozs megyei Mészkőn tartják a Magyar Unitárius Egyház által meghirdetett Balázs Ferenc-emlékév ünnepélyes megnyitóját.
A Hargita megyei prefektúra közölte a helyi önkormányzatokkal és a megyei tanáccsal a 2026-ra megállapított maximális alkalmazotti létszámkeretet, amely közel 30 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál.
Temesvár polgármestere, Dominic Fritz aláírta a város keleti részén húzódó 2-es körgyűrű (Inelul 2) befejezéséhez szükséges európai finanszírozási szerződést.
„Az erdő nem szemetesgödör!” – hívta fel a figyelmet a Romsilva állami erdészet arra, hogy rengeteg, a természetben szétdobált hulladékot szedtek össze az Erdélyi-szigethegység Nemzeti Parkban.
Kolozs megye prefektusa, Maria Forna szerint a megyei önkormányzatok szintjén mintegy 1700 állás megszüntetésére kerülhet sor, de a részletek még nem véglegesek.
Internetes oldalakon kínált eladásra elektronikai eszközöket egy margittai férfi. A jogi formában működő vállalkozás nélküli kereskedő tévékészülékek forgalmazásával mintegy 100 ezer lejes kárt okozott az államkasszának.
szóljon hozzá!