
Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Norovírus-gócpontok alakultak ki három Bihar megyei oktatási intézményben – közölte kedden a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP).
2024. szeptember 18., 10:272024. szeptember 18., 10:27
Az Ebihoreanul.ro helyi portál értesülései szerint a nagyváradi 30-as számú és a Szent László óvodáról, valamint a megyeszékhellyel határos Biharszentandrás bölcsődéjéről van szó, összesen 48 gyereknél jelentkeztek a fertőzés tünetei.
Jelenleg valamennyien kezelés alatt állnak, állapotuk pedig jó.
Daniela Rahotă, megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője szerint
A DSP kérésére egy nagyváradi magánlaboratóriumban – amely rendelkezik a norovírus kimutatásához szükséges felszereléssel – elvégzett vizsgálatok megerősítették, hogy a gyerekek valóban ebben a betegségben szenvedtek.
„A norovírus-fertőzés egy rendkívül fertőző vírusos betegség, amely akut gyomor-bélhurutot okoz” – emlékeztetett közleményében a szakhatóság.
A norovírus-fertőzés egy akut gyomor-bélrendszeri megbetegedés, melyet az azonos nevű vírus okoz. A fertőzés gyermekeket és felnőtteket egyaránt érint, és az immunhiányos, krónikusan beteg és idős embereket nagymértékben veszélyeztetik.
Tünetei: hasfájás, hányinger, hányás, hasmenés, izomfájdalom, fejfájás. Normális esetben a tünetek három napig tartanak, majd spontán megszűnnek.
A lappangási idő, azaz a vírussal való érintkezéstől a tünetek megjelenéséig tartó időszak viszonylag rövid, néhány órától 12–48 óráig terjed, átlagosan 33 óra. A fertőzések körülbelül egyharmada tünetmentes.

Felszámolták a temesvári C.D. Loga Főgimnáziumban kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrását azonban nem azonosították – közölte csütörtökön Cornelia Bubatu, a Temes megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) sajtószóvivője.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!