
Bár több iskolabuszra lenne szükség, idén esély sincs arra, hogy a fejlesztési minisztérium elegendő, diákokat szállító járművet vásároljon és adjon az önkormányzatoknak. Így számos kisebb településről csak nehézkesen jutnak el a gyerekek a városi vagy községi iskolákba, és akadnak falvak, ahol a járműveknek többször kell fordulniuk ahhoz, hogy minden kisiskolás időben beérjen az órákra.
Ilyen körülmények között sok gyereknek kora hajnalban kell felkelnie, hogy beérjen az iskolába. Sok esetben megoldást jelentenének a nagyobb buszok, azonban erre az igénylők egyelőre csak ígéretet kaptak a minisztériumtól.
Naponta kétszer fordul a busz
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta, több ízben próbálkoztak a szaktárcánál, hiszen például Illyefalvának szüksége lenne egy nagyobb, 26 személyes buszra. Ám a minisztériumtól azt a választ kapták, hogy ebben az évben nincs beütemezve iskolabuszprogram. Háromszéken az illyefalvi gyerekekkel kénytelen minden nap kétszer fordulni a busz, hogy a nyolc kilométerre található Sepsiszentgyörgyre szállítsa a román ajkú diákokat. Illyefalván ugyanis nincs román tagozat, így a községközpontból és a hozzá tartozó falvakból naponta 22 diákot kell beszállítani a városi iskolába.
Az előkészítős kisdiákoktól a nyolcadik osztályosokig minden évfolyamról iskolabusszal ingáznak a román diákok Sepsiszentgyörgyre – részletezte a főtanfelügyelő. Kiss Imre hozzátette, az illyefalvi önkormányzatnak egy 16 személyes kisbusza van, ezzel kénytelenek kétszer fordulni, hogy a 22 gyereket be tudják vinni a városba. Már az elmúlt évben kértek egy nagyobb, 26 személyes buszt, de ilyen típusúakat nem vásárolt a minisztérium. Tanévkezdéskor Kovászna megyének egyébként két, 16 személyes kisbuszt utalt ki a szaktárca, akkor megkérdezték az illyefalvi önkormányzatot, hogy igényt tart-e az egyikre, ám visszautasították, mert nagy buszra van szükségük.
Kiss Imre elmondta, az Olt völgyéből a Mihai Viteazul Főgimnázium busza szedi össze a román gyerekeket, ezekben a falvakban általában a rendőrök gyerekei járnak román tagozatra, őket viszik be mindennap a városba. „Különben nincsenek gondok az iskolabuszokkal, két község jelezte, hogy lecserélné a régi járműveket, mert gyakran kell javítani őket, így Nagyborosnyóra és Uzonba kértek új járműveket\" – mondta a főtanfelügyelő. Jelenleg 58 iskolabusz működik Kovászna megyében.
Héttől várakoznak a gyerekek az iskolában
Hargita megye tavaly kapott néhány iskolabuszt az ingázó gyerekek szállítására, de még mindig akadnak falvak, ahol a járműveknek többször kell fordulniuk ahhoz, hogy minden kisiskolás időben beérjen az órákra.
A Kányád községi általános iskolába több környező faluból járnak gyerekek, egyetlen kisbusz szállítja őket, amely többször fordul. Székelyderzsben harmincnál több ingázó gyerek van, csak ebbe a faluba kétszer kell a sofőrnek visszatérnie. A székelypeteki gyerekek érnek legkorábban az iskolába, először őket veszi el a járművezető: ők már reggel héttől egy falubeli pedagógussal együtt az iskolában várják osztálytársaikat.
Kányádban százhatvanegy gyerek tanul, több mint fele ingázik – közölte Biás Ákos iskolaigazgató. Székelydálya és Székelypetek felé az utak nagyon rosszak, emiatt a busz lengéscsillapítóit évente kétszer kell cserélni. Tavaly egy harminc férőhelyes járművet igényeltek, de csak egy tizenhat személyest kaptak a fejlesztési minisztériumtól. Ha sikerül szert tenniük egy nagy buszra, a régi mikrobuszt átadják egy másik településnek. Bögözbe nyolc településből járnak iskolába és óvodába, ami napi száztíz gyerek délelőtti, illetve délutáni szállítását jelenti. 2007-ben az iskola kapott egy tizenhat személyes kisbuszt, azonban ennyi gyerek szállítását elég körülményes ezzel megoldani.
Zongor Irma iskolaigazgatótól megtudtuk, hogy ugyan igényeltek egy nagyobb járművet, de egyelőre nem tudják, megkapják-e. Hozzátette: azért nem kértek még egy kisbuszt, mert arra már nem lenne gépkocsivezető. A bögözi iskolába legkorábban Mogyorósról és Bétából érkeznek a gyerekek, hét órakor már ott vannak.
Hargita megye mintegy száznegyvenöt iskolájának fele rendelkezik iskolabusszal. Tavaly óta már a fejlesztési minisztériumtól kell igényelni a buszokat, amelyek nem az iskolák, hanem az önkormányzatok tulajdonába kerülnek. Rájuk hárul a jármű fenntartási költsége, a szállítási engedélyek beszerzése, valamint a gépjárművezető alkalmazása is. 2015-ben húsz iskolabuszt adtak át a Hargita megyei önkormányzatoknak, közülük hatot általában sofőrhiány miatt jelenleg nem használnak – tudtuk meg Karda Bélától, a megyei tanfelügyelőség jogtanácsosától. Hozzátette, ezek a buszok a tizenöt éve kiosztott és azóta nagyrészt használhatatlanná vált Aro márkájú járműveket hivatottak lecserélni.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!