2010. augusztus 31., 09:422010. augusztus 31., 09:42
Mint ismeretes, országszerte sok tanulónak épp ezen a próbán nem sikerült elsőre átmenőjegyet szereznie.
A tegnapi vizsga első tételében Camil Petrescu Mioara című drámájának egy részlete alapján kellett kérdésekre válaszolniuk a diákoknak – itt főként a nyelvi kompetenciát mérték. A tanárnő szerint a nyári érettségi időszakban kapott első tétel ennél jóval egyszerűbb volt, hiszen akkor egy könnyedebb szöveggel kapcsolatban kellett feladatokat megoldani. A második tételt egy Nicolae Manolescu-idézet alapján dolgozták ki a vizsgázók, itt az olvasás fontossága mellett kellett érvelniük. Maria Ursan, akinek végzős osztályaiban szintén vannak pótérettségizők, úgy véli, mivel a fiatalok általában igen ritkán olvasnak, nem lehetett könnyű a tevékenység előnyeit ecsetelniük. A harmadik tétel, a 2-3 oldalas esszé a tanárnő szerint nagyjából azonos nehézségi fokon áll a nyári tétellel. A pótérettségizők tegnap egy tanult novellában tükrözött világnézetről kellett írjanak. Alapul vehették Costache Negruzzi Alexandru Lăpuşneanul, Ioan Slavici Moara cu noroc, I.L. Caragiale În vreme de război vagy Mircea Eliade La Ţigănci című novelláját.
A református gimnázium román szakos tanára úgy gondolja, bár igaz, hogy a román nyelv és irodalom tanterv zsúfolt és nehézkes, az, hogy idén sokan buktak meg az érettségin, elsősorban a diákok hibája. „Nem veszik komolyan a tanulást, és ez általánosságban is elmondható, hiszen nemcsak a magyar tagozatos diákok nem írtak átmenőt a román vizsgán. Véleményem szerint sokat segítene, ha az egyetemeken felvételit szerveznének” – magyarázza, de hozzáteszi: tudomása szerint a pótérettségizők zöme nem készül továbbtanulni.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.