2010. szeptember 07., 09:052010. szeptember 07., 09:05
A gyimesieket, illetve az átutazókat vonatpótló kisbuszokkal szállítják Gyimesközéplok és Gyimesbükk között, az ügyben a gyimesbükki önkormányzat is szót emelt a közlekedési tárcánál, ugyanakkor a vasúti szakszervezet is tiltakozik.
„Két helyen is elmosta a Tatros a vasutat, azonban a gyimesbükki vasútállomás közelében a legrosszabb a helyzet, ahol mintegy 50–100 méteres szakaszon négyméteres árkot ásott a víz” – magyarázta a Krónikának Tankó Tibor gyimesbükki polgármester, kifejtve, hogy a településen számos középiskolás diák és ingázó munkás közlekedését nehezíti meg az áldatlan helyzet.
De az alpolgármester szerint jelentős az átutazó közönség is, akiknek szintén kényelmetlen a vonatról leszállva tíz kilométert autóbuszozni, majd ismét vonatra ülni, és úgy folytatni az utazást. Mint mondta, két héttel ezelőtt átiratot küldött a közlekedési tárcának, amelyben vázolta a helyzetet és a segítségüket kérte.
„Még nem kaptunk írásos választ a folyamodványunkra, de egy telefonbeszélgetés során biztosítottak arról, hogy rövidesen pénzt utalnak ki a meghibásodott vasúti szakasz megjavítására” – magyarázta Tankó, hozzáfűzve, hogy ez nagyon esedékes lenne, hisz a hideg beálltával még kényelmetlenebb lesz a közlekedés.
Az ügyben a madéfalvi vasutasok szakszervezete is tiltakozik, az érdekvédelmi szervezet nyílt levélben fordult az újonnan kinevezett közlekedési miniszterhez, Anca Boagiuhoz. Valentin Suciu szakszervezeti vezető azt nehezményezi, hogy míg a brassói vasúti igazgatósághoz tartozó szakaszt már sikerült megjavítani, addig a galaci igazgatósághoz tartozó szakaszon nem végeztek semmilyen javítási munkálatot. A meghibásodás hátrányosan érinti a Gyimesekből ingázó diákokat és munkásokat, és a tehervonatok is kerülő úton közlekednek Erdély és Moldva között.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.