2010. szeptember 27., 08:492010. szeptember 27., 08:49
A városi önkormányzat műszaki osztálya szerdán küldte ki a Selina építkezési cég embereit a nagyvárad-újvárosi református templomhoz, amelyre – illetve a vele szemközti, szintén egyházi tulajdonú épületre – az EMI még áprilisban szerelt fel a hivatalostól eltérő kinézetű, magyar nyelvű táblákat: a Primăriei utca román táblája alá a Teleki, a Jean Calvin alá pedig a Kálvin János elnevezés került.
A táblák eltávolítása után az EMI-tagok nyomozni kezdtek, s ők is megbizonyosodtak afelől, hogy lakossági bejelentés alapján cselekedett az önkormányzat, de csak miután a panasztevő az ombudsman területi képviselőjéhez fordult.
Az ifjak a műszaki osztály igazgatójával, Mircea Ghiteával is beszéltek, aki azt mondta, hogy a váradi házfalakon kizárólag hivatalos, tanácsi határozat által engedélyezett utcanevek szerepelhetnek. Elismerte azonban, hogy formai kifogásai nem lehetnek az EMI táblái ellen, hiszen a város számos pontján sokféle hivatalos utcanév-tábla szerepel. A legtöbb valóban kék alapon fehér betűkkel íródott, de sok a fekete-fehér is, illetve a betűtípus sem mindenütt egyforma, sőt még az utcanevek írásmódja sem – van, ahol aleea (sétány), van, ahol calea (út), van, ahol strada (utca) szerepel a név mellett.
Csomortányi István EMI-tag a szervezet pénteki sajtótájékoztatóján újfent hangsúlyozta, a váradi hagyományos magyar utcanevek megjelenítésének van törvényi alapja. Létezik ugyanis egy Románia által 1995-ben ratifikált uniós keretegyezmény, amelynek értelmében a kisebbségek által lakott területeken a hagyományos földrajzi elnevezéseket és utcaneveket is ki lehet tenni, állítja.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.