
Áldott állapot. Minden ötödik pár hiába várja a gyereket, kezelésre szorul
Fotó: Veres Nándor
Mintegy 12 500, meddőségi tünetekkel küzdő pár vehet részt idén a bukaresti családügyi minisztérium által finanszírozott ingyenes kezeléseken. A szakklinikai ellátás iránt óriási az érdeklődés Romániában, ahol az egészségügyi statisztikák szerint minden ötödik párnak meddőségi gondjai vannak.
2023. január 12., 08:412023. január 12., 08:41
Rekordösszegű támogatással segíti a bukaresti Családügyi, Ifjúsági és Esélyegyenlőségi Minisztérium a meddőségi tünetekkel küszködő párok gyerekvállalását. A páronkénti 15 ezer lejes állami támogatásból 2023-ban tízezer szakklinikai beavatkozásra van lehetőség. A tavaly december ötödikétől megpályázható program keretében a 2022-es év utolsó hónapjára 2500 pár ellátására elegendő pénzt hagyott jóvá a szakminisztérium, így az ideivel együtt 12 500 ingyenes kezelést tesz lehetővé a programban részt vevő 27 romániai szakklinika.
A családügyi minisztérium szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye szerint azért döntöttek a korábbi évek támogatásait nagyságrenddel meghaladó finanszírozás mellett, mert az egészségügyi kimutatások szerint minden ötödik házaspár meddőségi problémákkal küszködik.
Sok szülő anyagi gondok miatt nem vállal gyereket. A családügyi minisztérium most azokon akar segíteni, akik szeretnének gyereket, de egészségügyi okok miatt erre nincs lehetőségük” – fogalmaz a közlemény, amelyből az is kiderül, hogy bő egy hónap alatt 7 ezren jelentkeztek a minisztérium honlapján a meghirdetett állami támogatásra. Akinek a minisztériumi szakbizottság elfogadja online formában beküldött papírjait, két értékjegyet kap: egy 10 ezer lejest orvosi kezelésekre és egy 5 ezer lej értékűt gyógyszertámogatásra. A szaktárca honlapján közzétett tájékoztató szerint előzetes szakorvosi vizsgálattal 25–45 év közötti nők jelentkezhetnek.
a marosszentgyörgyi Zygota Maros Meddőségi Klinika, a kolozsvári Regina Maria Unirea kezelési központja és a Venus Med, a nagyszebeni Polisano, a szatmárnémeti Gynoprax, a brassói Vivamed és két temesvári klinika, a Gynatal és a Lyve Born-IVF.
Tavaly az elmúlt évszázad legkevesebb gyereke született Romániában
Fotó: Reginamaria.ro
A magyar tulajdonú marosszentgyörgyi szakklinika az elmúlt tíz esztendőben országos viszonylatban is kiemelkedő eredményeket ért el a mesterséges megtermékenyítés terén. A Maros megyei egészségügyi intézményben a lombikprogramban részt vevő házaspárok terhességi sikeraránya 40–45 százalék körül mozog, amely világszinten jó eredménynek számít. A lapcsoportunknak korábban nyilatkozó Virginiás Annamária nőgyógyász szerint akinek egy év alatt nem jön össze a terhesség, nagy valószínűséggel meddőségi gondokkal néz szembe, ami kivizsgálásra szorul.
A párok kisebb részénél a nő és a férfi is gondokkal küszködik, a kivizsgálásra érkezők mintegy 30 százalékánál azonban semmilyen rendellenességet nem tapasztalnak, a várt terhesség mégsem jön össze.
Sokan 35 és 40 év között kezdenek el kilincselni a meddőségi klinikákon, és nehezen fogadják el, hogy 40 éves kor körül mindössze tíz százalékos a teherbeesés aránya. ,,Vannak páciensek, akik azzal keresnek meg, hogy 45 évesen szülő nőkről olvastak a sajtóban. Erre azt szoktam válaszolni, hogy ez sajnos a kivétel, amely erősíti a szabályt” – fogalmazott lapunknak Virginiás Annamária szakorvos.
Elekes István, a Zygota Maros Meddőségi Klinika igazgatója nagy előrelépésnek tartja a bukaresti családügyi minisztérium új programját. Korábban az egészségügyi minisztérium keretében működő programhoz nem rendeltek forrásokat, így többéves várakozási listák alakultak ki, másrészt a programban viszonylag kevesen kerülhettek be az igen szigorú feltételek miatt.
a szakminisztériumi honlapon mindenre kiterjedő, részletes leírást találnak a párok. ,,A jelentkezés előfeltétele, hogy a páciensnek legyen meddőségi diagnózisa, amit egy vitro fertilizációs kompetenciával rendelkező szakorvos írhat fel. Nálunk a klinikán dolgoznak ilyen szakorvosok, így a pecsétjükkel és aláírásukkal ellátott orvosi levéllel jelentkezni lehet a programba” – fogalmazott a Krónikának Elekes István, aki portálunknak azt is elmondta, hogy – a beavatkozás komplexitásától függően – nem minden esetben lesz elegendő a 15 ezer lejes állami támogatás, így a páciensnek kell vállalnia a rá eső önrészt.
A Maros megyei szakember szerint a legtöbb pácienst nőgyógyászok irányítják a szakklinikákra. A magas költségek miatt eddig többnyire csak azok tudták vállalni a mesterséges megtermékenyítést, akiknek jövedelmükből futotta a több ezer eurós egészségügyi kiadásra.
A marosszentgyörgyi klinikára folyamatosan mennek kivizsgálásra a párok. Közben érkeznek Bukarestből a programba sikeresen bejelentkezők számára az értékjegyek, ami alapján a klinika előjegyzi a betegeket a szükséges kivizsgálások és a kezelési procedúra elkezdésére.
Magyarországi finanszírozású program is fut Erdélyben
Az elmúlt években a kolozsvári székhelyű Áldás Népesség Egyesületnél is pályázhattak erdélyi magyar párok meddőségi kezelésre. A magyar kormány által támogatott program keretében eddig évente 30 igénylést finanszíroztak a marosszentgyörgyi klinika keretében. A tavalyról várólistán szereplő 16 személy idén kerülhet be a kezelési programba.
Simon Csaba, az alapítvány vezetője portálunknak elmondta: abban reménykednek, hogy a magyarországi finanszírozású program 2023-ban nem áll le, hanem folytatódik. Simon Csaba annak a lehetőségét is vizsgálja, hogy a román állami támogatással finanszírozott kezelés kiegészítő önrészét szociálisan rászoruló erdélyi magyarok esetében magyar állami támogatásból térítsék meg.

December 5-étől lehet igényelni az in vitro fertilizáció (IVF) költségeinek fedezésére nyújtott, beavatkozásonként 15 ezer lejes támogatást – jelentette ki kedden Gabriela Firea családügyi miniszter.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
szóljon hozzá!