Hirdetés

Megorrolt a főnökre, meglépett a rakománnyal a sofőr

sofőr

A rendőrök Maros megyében bukkantak a sofőr és járműve nyomára. Képünk illusztráció

Fotó: Orbán Orsolya

Eltulajdonította az elektronikai cikkeket szállító kisteherautót egy 29 éves Arad megyei illetőségű sofőr, miután összeveszett főnökével, és Nagy-Britannia helyett Erdély felé vette az irányt. A rakomány és a jármű összesen 100 ezer eurót ért, a sofőr pedig a műholdas helymeghatározót is leszerelte a járműről, hogy ne követhessék nyomon.

Pataky Lehel Zsolt

2026. március 24., 12:002026. március 24., 12:00

A fiatalember egy munkahelyi vita után döntött úgy, hogy más irányba indul, és még a haszongépjármű GPS-rendszerét is leszerelte, hogy elkerülje a nyomon követést. A fuvar eltérítését szombaton jelentették a soborsini (Săvârșin) rendőrőrsön, miután a sofőr telefonja is elérhetetlenné vált. A hatóságok azonnal körözést adtak ki a járműre és a férfira.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint

Hirdetés

a kisteherautó mintegy 60 ezer euró értékű elektronikai árut szállított, maga a jármű pedig további 40 ezer eurót ér.

A nyomozók végül vasárnap, egy nappal az eltűnés után, Maros megyében találták meg a furgont és a sofőrt, akit előállítottak és kihallgattak. A hatóságok bizalommal való visszaélés gyanújával indítottak eljárást, a férfit pedig 24 órára őrizetbe vették. A kihallgatás során mondta el, hogy a Nagy-Britanniába tartó fuvar előtt összeszólalkozott a felettesével, majd úgy döntött, hogy „más irányba veszi az utat”. A telefon kikapcsolása és a GPS eltávolítása is azt szolgálta, hogy a cég ne tudja követni a jármű útvonalát.

A rendőrség vizsgálja, hogy a férfi szándéka előre kitervelt lopás volt-e, vagy csupán impulzív döntést hozott a vita hevében. A rakomány és a jármű sértetlenül került elő.

korábban írtuk

Trükkös lopások Magyarországon: romániai házaspárt fogtak el nemzetközi körözés alapján
Trükkös lopások Magyarországon: romániai házaspárt fogtak el nemzetközi körözés alapján

Magyarországi üzletekből lopott az a román házaspár, amelynek tagjait nemzetközi körözés alapján a román rendőrség tartóztatta le, majd a napokban átadta a magyar hatóságoknak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés