
Ezúttal teljes volt a létszám a városháza dísztermében
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A november 11-ei sikertelen kísérlet után kedd délelőtt immár megalakulhatott Aradon az új önkormányzati képviselőtestület, mivel a június 9-ei helyhatósági választásokon mandátumhoz jutott városi tanácsosok valamennyien megjelentek, és letették a hivatali esküt. Arad megyében az öt polgármesteri tisztség mellett egyelőre három alpolgármesteri tisztséget szerzett a magyar érdekvédelmi szervezet, az aradi sorsa a következő választási eredményektől függ.
2024. november 19., 15:432024. november 19., 15:43
2024. november 20., 08:392024. november 20., 08:39
Mint arról beszámoltunk, a kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 6-6, valamint az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 5 helyi képviselője nem jelent meg a múlt hétfőre összehívott alakuló ülésen, és bár a románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) négy és az RMDSZ 2 tanácsosa (Horváth Júlia és Veres Attila Csaba) letette az esküt, létszámhiány miatt nem kezdhette meg működését az új közgyűlés.
A nagyjából azonos erőviszonyok miatt egymáson „fogást nem találó” pártok nem kockáztatták meg azt, hogy kifutnak a törvény szabta határidőből, ezért a második összehíváson már mindenki megjelent. A kormány területi képviseletében ezúttal nem Tóth Csaba prefektus, hanem Doru Sinaci alprefektus felügyelte az ülés menetét, amelynek végén Călin Bibarț újraválasztott nemzeti liberális párti polgármester kívánt jó munkát és felelősségteljes hozzáállást a 2024–2028-as ciklusban tevékenykedő képviselőknek, illetve megköszönte az eddigi PNL-s és PSD-s alpolgármesterek együttműködését.

Kvórumhiány miatt nem alakulhatott meg a június 9-i helyhatósági választások eredményeként összeállt új aradi képviselő-testület, ugyanis a megválasztott önkormányzati képviselők egyharmada sem jelent meg a hétfő kora délutánra összehívott ülésen.
Egyébként a két alpolgármesteri tisztség elosztása nem szerepelt napirenden.
Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke érdeklődésünkre elmondta: már a helyhatósági választásokat követően kezdeményezték a tárgyalásokat az aradi alpolgármesteri és a megyei tanács egyik alelnöki tisztségéről, de úgy tapasztalják, hogy a román pártok kivárásra játszanak, és a hétvégi elnök-, majd az azt követő parlamenti választások eredményétől teszik függővé a tárgyalások folytatását.
Ezt megerősítette Călin Bibarț aradi polgármester az ülés végén, amikor is azt nyilatkozta a sajtónak, hogy „nem jött létre egy többség a tanácsban, ezért a választások után tűzzük napirendre a kérdést.”
A megyei RMDSZ-elnöktől megtudtuk, hogy az öt polgármesteri tisztség (Kisiratos, Nagyiratos, Németpereg, Tőzmiske és Sofronya) mellett a magyar érdekvédelmi szervezet három alpolgármesteri tisztséget is megszerzett Arad megyében (köztudomású, hogy az alpolgármestereket nem közvetlenül a szavazók választják, hanem a helyi tanács tagjai maguk közül). Kisiratos és Németpereg községekben az eddigi RMDSZ-es alpolgármesterek maradtak hivatalban, emellett Újvarsándon (a köznyelvben: Fazekasvarsándon) az a László Sándor Attila maradt alpolgármester, akit még az előző testület végén, két hónapra választottak meg, mert elődje váratlanul elhunyt (a 11 tagú testületben egyébként 2 RMDSZ-es tag van).

Az új önkormányzati képviselő-testület megalakulásáig László Sándor Attila RMDSZ-es helyi tanácsos látja el az alpolgármesteri teendőket Varsánd községben. A tisztség Mircea Daniel Bora eddigi alpolgármester váratlan elhalálozásával üresedett meg.
Tőzmiskén többségben vannak az RMDSZ-esek a tanácsban, de még nem dőlt el az alpolgármesteri tisztség sorsa, a kimenetele attól is függ, hogy „mit ajánlanak” az RMDSZ-nek cserébe másutt. Az RMDSZ szeretne ugyanis Pécskán is alpolgármestert állítani, miként Aradon és/vagy alelnöki tisztséget szerezni a megyei önkormányzatban, melynek tagjai szerdán délelőtt tesznek hivatali esküt.

A június 9-i helyhatósági választásokon nyertes Arad megyei RMDSZ-es polgármesterjelöltek letették hivatali esküjüket, és hétfőn három olyan településen is megalakultak a képviselőtestületek, amelyeket magyar polgármesterek irányítanak.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
szóljon hozzá!