
Székely Önrendelkezési Tanács (SZÖT) néven új szervezet alakult a Székelyföldön, amely a Székely Nemzeti Tanácshoz (SZNT) hasonlóan mozgalomként indul, s amelynek tagjai teljes mértékben elégedetlenek az Izsák Balázs vezette SZNT tevékenységével – jelentette ki Csiby Károly alapító, nyugalmazott egyetemi tanár.
2015. október 19., 19:252015. október 19., 19:25
A SZÖT sajtószóvivői teendőit is ellátó Csiby szerint a több mint tíz évvel ezelőtt megjelent SZNT és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nagyon vonzó és hihető célokat fogalmazott meg, az azóta eltelt időszakban azonban semmi nem valósult meg a célkitűzésekből, mint ahogyan az RMDSZ-nek sem sikerült a célok megvalósítása.
Csiby Károly szerint a Székely Önrendelkezési Tanács épp amiatt jött létre, mert úgy vélik, az említett szervezetek „nevetséges gumicsontokkal táplálják a népet”. Csiby Károly egyébként az SZNT október 24-ei akcióját is bírálta, melynek keretében őrtüzekkel kívánják kivilágítani a Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határait.
„Nevetséges tűzijáték, cirkuszi mutatvány. Az őrtüzeknek, a lármafáknak az őseink életében teljesen jogos funkciójuk volt: arra figyelmeztettek, hogy jön az ellenség, ezért fegyvert kell fogni, és meg kell védeni a falut” – mondta Csiby Károly. Emlékeztetett: a 2006-os ditrói székely nemzetgyűlés határozatban kimondta, amennyiben nem születik a román kormánnyal megállapodás az autonómia ügyében, össze kell hívni a székely nemzetgyűlést, hogy az döntsön a székely nemzet önrendelkezési jogának érvényesítési módjáról, ezzel szemben tárgyalások nem kezdődtek a román hatalommal.
„Egy ideig az SZNT még forgattatta a szájában az autonómia gumicsontját, amit az RMDSZ már 25 éve forgat az autonómia ígéretével, aztán elhallgatott. Nekünk nem egy újabb, ideológiai alapokon nyugvó, újabb célokat meghirdető mozgalomként kell színre lépnünk. Az alapcélunk az, hogy vissza kell térnünk az eredeti kitűzött célokhoz, amelyeket a ditrói nemzetgyűlésig nagyon következetesen tett az SZNT” – húzta alá Csiby Károly.
Konkrét lépésként a székely nemzetgyűlés újabb összehívását nevezte meg, amely meglátása szerint arról hivatott dönteni, hogy a székelység az önrendelkezés milyen formáját választja. „Ezt nem mi akarjuk eldönteni, mi csak szeretnénk visszatéríteni a székelység sorsát intéző közképviseletet – amit az SZNT lát el – az eredeti célokhoz” – tette hozzá. A Székely Önrendelkezési Tanács egyébként október 9-én Gyergyócsomafalván tartotta alakuló ülését, amelyen az alapító tagok elfogadták a szervezet alapító okiratát és alapszabályát.
Tüzek gyúlnak Csíkszéken
Tíz település tizennyolc helyszínén gyűlhetnek össze a csíkiak szombaton a Székelyföld határainak megvilágítása céljával. Veress Dávid, az akciót kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csíkszéki elnöke elmondta, tíz csíki határ menti település kapcsolódott be a kezdeményezésükbe. A program első része minden településen egységes: délután fél hat és fél hét között ökumenikus istentiszteletet, szentmisét vagy közös imát tartanak, amelyet fél héttől háromnegyed hétig a székely és magyar himnusz eléneklése és az esemény kiáltványának felolvasása követ. 18.45-kor gyújtják meg az őrtüzeket minden megvilágítási ponton, amelyek hét óráig égnek. Azt követően szabad programmal folytatódik az esemény, az önkormányzatok maguk dönthetik el, hogy hagyományőrző műsort, közös sütögetést vagy más programot tartanak. A szervezők este 11 óráig vállalnak felelősséget a helyszíneken történtekért, ezért arra kérnek mindenkit, hogy legkésőbb addig az időpontig hagyják el a helyszíneket. A kezdeményezést egyébként mindhárom magyar politikai alakulat támogatja.
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
szóljon hozzá!