
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/NATO
Katonai célokat is szolgál a tavaly nyáron megnyitott Brassó-Vidombák nemzetközi repülőtér.
2024. március 30., 20:222024. március 30., 20:22
A polgári légikikötőt a NATO-haderő is használatba veszi a Brassó megyei Nagysinken állomásozó harccsoport kiszolgálása érdekében, felszereléseket és katonákat szállítanak majd nagy méretű repülőkkel – számolt be a Brasov.net portál. Egy francia felségjelzésű Boeing C130-as már „megnyitotta az utat” a gyorsabb reakcióidőt ígérő katonai reptér létrehozása előtt: katonákat hozott, akiket Vidombákról Nagysinkre szállítottak tovább.
Az első „járat” bebizonyította, hogy jelentősen csökkent a nagysinki harccsoport ellátásának ideje:
A Stirileprotv.ro portál szerint Vidombákról legtöbb másfél óra alatt eljuthatnak Sinkre, ahová így is a lehetőségekhez mérten nehézkesen jutnak el a Voila településen hét éve felújításra mindhiába váró híd hiánya miatt. A régit a tavalyi év végén számolták fel, az új év végére készülhet el.
„Konstanca és Nagysink között tíz óra az út, Brassó időmegtakarítást jelent. Az a célunk, hogy május végén, június elején a brassói reptéren fogadjuk az Aigle erők teljes repülőszázadát” – nyilatkozta Le Mens Cedric alezredes, az említett küldetés vezetője (Az Aigle nevű küldetést Franciaország kezdeményezte a NATO-haderőn belül, amelyet az Oroszországgal szembeni elrettentés és védelem céljával hoztak létre Kelet-Európában).
A Brasov.net helyi portál tájékoztatása szerint a vidombáki reptérre katonák mellett időnként nagyméretű felszerelés is érkezik majd, ami korszerű rakománymozgató berendezéseket, rakodóteret igényel. A beruházásokat a NATO finanszírozza, ebből pedig a polgári légikikötő is hasznot húzhat. „A reptér minden egyes le- és felszálló katonai gép után pénzt kap. Másrészt az érkező és induló személyek száma után is illetéket kell fizetni” – nyilatkozta Șerban Todorică, a Brassó Megyei Tanács elnöke.
Az akkori bejelentés szerint a francia katonák közösen gyakorlatoznak a brassói és csíkszeredai román hegyivadász alakulatokkal, a Romániában állomásozó amerikai egységekkel, védelmi és elrettentő feladatot látnak el, jelenlétük pedig „üzenet az orosz hadseregnek”.
„Úgy vélem, 4-5 évig leszünk itt, egy erős, nehézfegyverekkel is rendelkező állandó zászlóaljat alakítunk ki, hogy megelőzzünk bármilyen, Románia ellen irányuló agressziót vagy destabilizálást” – nyilatkozta Vincent Minguet ezredes, francia katonai parancsnok. Minguet a francia 27-es Annecy hegyivadász zászlóalj ötszáz katonájával érkezett Romániába, amikor az Ukrajnát ért orosz támadást követően a NATO aktiválta a Reagáló Erőket (többnemzetiségű gyorsreagálású haderejét), és Romániába is csapaterősítést küldött.
A román védelmi tárca korábban közölte: a NATO egy új, francia parancsnokság alatt működő állandó harccsoport létrehozásával tervezi megerősíteni Romániában a keleti szárny védelmét, amelyben ötszáz francia, háromszáz belga és kétszáz holland katona vesz részt.
Mint ismeretes, erőteljes a NATO-jelenlét más erdélyi helyszínen is. Amint arról beszámoltunk, elkészültek a tervek Románia egyik legnagyobb közberuházása, az aranyosgyéresi légi támaszpont felújításának kezdeti szakaszáról: a több mint 1,3 milliárd lejt felemésztő katonai fejlesztések első, 500 milliós tétele az Erdélyben létesítendő új F-16-os repülőszázad számára „rak fészket”. A román állam által pénzelt munkálatok mellett az Egyesült Államok is rengeteget költ arra, hogy a NATO-haderő otthon érezze magát a Kolozs megyei létesítményben.

Elkészültek a tervek Románia egyik legnagyobb közberuházása, az aranyosgyéresi légi támaszpont felújításának kezdeti szakaszáról: a katonai fejlesztések első tétele az Erdélyben létesítendő új F-16-os repülőszázad számára „rak fészket”.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt – tájékoztatta az Agerprest a nagyszebeni regionális meteorológiai központ szolgálatos meteorológusa, Raul Stoica.
Súlyos sérülésekkel kórházba került egy férfi, miután szombat reggel robbanás történt egy gyulafehérvári tömbházban. Az incidens következtében több lakás és jármű is megrongálódott, valamint 22 személyt kellett evakuálni az épületből.
Közösen vizsgálják a legmegosztóbb kérdéseket román és magyar történészek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új eseménysorozatában.
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
szóljon hozzá!