
Fotó: KMDSZ
Elkezdődött a regisztráció a XII. KMDSZ Nyári Egyetemre – közölte a szervező Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).
2024. július 23., 14:012024. július 23., 14:01
Az eseményre a középiskolás diákok július 22–28. között regisztrálhatnak a KMDSZ Nyári Egyetem Facebook-oldalán, illetve a KMDSZ Instagram- és Facebook-oldalán.
vagy érdeklődik a kolozsvári egyetemek és a KMDSZ iránt.
Fotó: KMDSZ
A program keretében a diákoknak augusztus 22–25. között lehetőségük lesz megismerni a kincses város pezsgését a Kolozsvári Magyar Napok alatt, találkozni és ismerkedni a
A KMDSZ Nyári Egyetem előnyt jelent a résztvevő diákok számára, hiszen az új tanévben már ismert helyszíneken, ismerős tanárokkal és szaktársakkal kezdhetik meg egyetemi éveiket.
Megismerhetik a KMDSZ szakosztályait és
Fotó: KMDSZ
A KMDSZ Nyári Egyetem szervezéséből idén is mind a társszervező MAKOSZ (Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége), mind a 19 KMDSZ-szakosztály kiveszi a részét. A résztvevő diákok a regisztráció alatt választott szakjaik szerint kerülnek csapatokba, így megismerhetik jövendőbeli szaktársaikat és együtt fedezhetik fel a kolozsvári magyar diákélet jellegzetes színtereit.
Jelentkezéssel kapcsolatos információkért az érdeklődők kövessék a KMDSZ Nyári Egyetem Facebook-eseményt, a KMDSZ Instagram- és Facebook-oldalát.

Több mint 3300 magyar egyetemi hallgató vesz részt Kolozsváron a szerdán kezdődött, 29. KMDSZ Diáknapokon – közölte a diákszövetség.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!