Az Arad megyei rendõrség közleménye szerint a román hatóságok történelmében premiernek számít a kétnapos – tegnapra és mára – tervezett közös akció, amelynek során a forgalomban kiszûrt jármûveket veszik ellenõrzés alá. A vegyes járõrcsoportok elsõsorban a sebességtúllépésre, a biztonsági öv használatára, a gépkocsik mûszaki állapotára figyelnek, ugyanakkor a teherszállító jármûvek dokumentumait is ellenõrzik a Nagylak–Pécska–Arad–Tornya útszakaszon. A közös ellenõrzésre azért van szükség, mivel az utóbbi idõben robbanásszerûen megnõtt a forgalom Arad, illetve Békés és Csongrád megye határainál. „Románia uniós csatlakozása után a két ország határán átkelõ teherforgalom megháromszorozódott, a magyar és a román rendõrség alkalmazottjai pedig az együttmûködési lehetõségek kibõvítésén dolgoznak” – áll a közleményben.
A két ország rendõrségének együttmûködése révén idén nyáron a hajdúszoboszlói strandokon romániai rendõrökkel is lehet majd találkozni a Bihar és Hajdú-Bihar megyei rendõrparancsnokságok közötti megállapodásnak köszönhetõen. A román rendõrök jelenlétét az indokolja, hogy a város strandjai igen népszerûek a román turisták körében. A vendég rendõrökre akkor van szükség, amikor román állampolgárok fordulnak a helyi rendõrséghez, vagy pedig különbözõ rendõrségi ügyekbe keverednek.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.