
A bánffyhyunyadi magyar óvoda egy év kihagyás után, tavaly kezdte meg működését
Fotó: Rostás Szabolcs
Továbbra is érdeklődés övezi a román szülők részéről a tavaly megnyílt bánffyhunyadi magyar óvodát, ahol 40 aprósággal indult el az új tanév. Török Ferenc, a Kolozs megyei tanintézet igazgatója a Krónikának kiemelte, egy pillanatig sem zárkóztak el attól, hogy román nemzetiségű vagy vegyes házasságból származó gyerekeket is fogadjanak, viszont amellett kiállnak, hogy magyar tannyelvű kisdedóvót működtetnek.
2024. október 21., 14:022024. október 21., 14:02
Megnövekedett létszámmal indult a második tanév a magyar állami támogatásból két éve megépült, ám a városi önkormányzat román többségének ellenállása miatt csak tavaly szeptemberben megnyílt bánffyhunyadi óvodában. A református egyház által magánintézményként működtetett kisdedóvóban tavaly 32, idén pedig már 40 kisgyerek kezdte meg az óvodáséletet. Török Ferenc, a Kolozs megyei tanintézet igazgatója a Krónika érdeklődésére elmondta,
„Mi nem zárkóztunk el egy pillanatig sem attól, hogy román nemzetiségű gyerekeket is fogadjunk, az egyetlen dolog, amiért kiállunk, és természetesen ezt mindeniknek elmondjuk, hogy magyar tannyelvű óvodát működtetünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem szólunk románul a gyerekekhez, amíg nem tanulnak meg magyarul” – magyarázta az egykori megyei főtanfelügyelő-helyettes, a közelmúltig földrajz szakos tanfelügyelőként is tevékenykedő igazgató.
Török Ferenc szerint Isten segítéségével sikerült megnyitniuk, működtetniük a kisdedóvót
Fotó: Kiss Gábor
Arra a kérdésünkre, hogy a román szülők főként a nyelvtanulás vagy a jobb körülmények miatt íratják gyerekeiket a Kolozs megyei magánóvodába, Török Ferenc azt válaszolta, ezt nehéz lenne egyértelműen kijelenti, valószínűleg mindkét szempontot figyelembe veszik. „Szerintem elsősorban a felvilágosult, európai gondolkodású román családok vették fontolóra ezt a választást.
A gyerekek pedig lehetnek reformátusok, katolikusok, ortodoxok, vagy akármilyen más vallásúak, illetve anyanyelvűek” – hangsúlyozta a bánffyhunyadi református egyházközség gondnokaként is tevékenykedő oktatási szakember. Hozzátette, a magyar és román anyanyelvű gyerekek nagyon jól kijönnek egymással, a probléma a felnőttek – a politikusok és a „haszonleső emberek” – között van.
A korszerű létesítménybe magyar és román anyanyelvű gyerekeket is beírattak
Fotó: Rostás Szabolcs
Mint arról korábban beszámoltunk, Kalotaszeg 8000 lélekszámú (ebből mintegy 1800-an magyarok) központjában azt követően robbant ki magyarellenes hangulatkeltés, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi szervezete megvétózta, hogy csak magyar tannyelvű óvoda és bölcsőde működjön az új épületben, és azt a feltételt szabta a tanintézet önkormányzati finanszírozásának támogatásához, hogy zárják be a város két másik – régi épületben működő – óvodáját, és a gyermekeket költöztessék át a magyar állami támogatásból épített intézménybe. Miután a városi képviselő-testület 2022 nyarán elutasította az óvoda önkormányzati kezelésbe vételét és működtetését, a református egyház tavaly úgy döntött, hogy magánóvodaként működteti az intézményt.
A hosszú programos óvodában 40 aprósággal indult az új tanév
Fotó: Rostás Szabolcs
Török Ferenc örömmel osztotta meg lapunkkal, hogy bár a püspökség továbbra is segíti őket,
„Az akkreditációt csak három év után kérhetjük, de volt egy kibúvó a törvényben, amit kihasználtunk, az oktatási minisztérium is nyitott volt erre, így előbb megkaptuk az állami finanszírozást” – magyarázta az intézményvezető, arra utalva, hogy a romániai normatív támogatási rendszer alapján állami finanszírozásra jogosult minden olyan akkreditált, engedéllyel rendelkező oktatási intézmény, amely nem kér tandíjat a gyermekektől.
A bánffyhunyadi magyar óvoda igazgatójától azt is megkérdeztük, hogyan tekintenek a jövőbe. „Istenbe vetett bizalommal.
Már az is rendkívüli, hogy az akkreditálás előtt megkaptuk az állami támogatást. Az embereknek meg kellett érteniük, hogy a nevelésben a pénznek kell követnie a gyermeket” – fogalmazott Török Ferenc.

Egy év kihagyás után, a református egyház tanintézeteként megkezdte működését a magyar állami támogatásból tavaly felépült, ám a városi önkormányzat román többségének ellenállása miatt zárva maradt óvoda Bánffyhunyadon.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára október 20. és 30. között nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek Kolozsváron. A magyar főkonzulátus, az RMDSZ, az egyházak, az egyetemi és civil szervezetek közös rendezvénye.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
szóljon hozzá!