Hirdetés

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is

lift

Sokan örülnének. Romániában körülbelül 88 000 három- és négyemeletes, lift nélküli lakóház található, amelyekben mintegy 3,8 millió ember él

Fotó: Veres Nándor

Héra: hogy otthonod egyszerűen csak szép legyen!

Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.

Krónika

2026. augusztus 31., 16:362026. augusztus 31., 16:36

A brassói városi közgyűlés már el is fogadta a határozatot, amellyel jóváhagyta a 2026/153-as számú, a Lift az életért elnevezésű országos programról szóló törvény végrehajtási útmutatóját – a Cenk alatti város ezzel az első Romániában, amely ilyen lépést tett – irányította rá a figyelmet a Profit.ro gazdasági szakportál.

Ahogy a határozat is aláhúzza: a program azoknak nyújt segítséget, akik lift nélküli lakóházakban élnek, különösen az időseknek, a mozgáskorlátozottaknak és a kisgyermekes családoknak.

Hirdetés

Lift az életért: rég várt kezdeményezés

Mint ismeretes, az államfő július második felében hirdette ki a Lift az életért elnevezésű országos lakás-akadálymentesítési programról szóló törvényt, amely jogi keretet teremt a liftek és egyéb akadálymentesítési megoldások beépítésének finanszírozásához azokban a lakóházakban, amelyek nem rendelkeznek lifttel.

A program elsősorban az időseknek, a fogyatékkal élőknek és a mozgáskorlátozottaknak szól, akik legalább három föld feletti szinttel rendelkező épületekben laknak.

Az új törvény közérdekű országos programot hoz létre, amelyet a fejlesztési, közmunkaügyi és közigazgatási minisztérium, valamint a beruházási és európai projektek minisztériuma koordinál, és amelynek

célja az 1990 előtt épült lakásállomány, valamint az azt követően épült, de 1989 vége előtt megkezdett ingatlanok akadálymentesítésének javítása.

A jogszabály szerint a hatóságok finanszírozhatják a liftek beszerelését azokban a társasházakban, amelyeket a tervezési szakaszban még nem láttak el ilyen berendezéseket, valamint alternatív technikai megoldások megvalósítását is azokban az esetekben, amikor hagyományos lift beszerelése nem lehetséges

A program finanszírozása

  • az állami költségvetésből,
  • a helyi önkormányzatok költségvetéséből,
  • európai forrásokból,
  • valamint egyéb, jogszerűen létrehozott forrásokból történhet.

A törvény meghatározza az általános kereteket, az alkalmazási szabályokat és a finanszírozási mechanizmusokat pedig a későbbiekben az illetékes hatóságok dolgozzák ki.

A parlament által elfogadott rendelkezések szerint a program keretében megvalósított berendezések a helyi közigazgatási hatóságok tulajdonába kerülnek, míg a tulajdonosi társulások használati jogot élveznek, és viselik a liftek vagy más telepített berendezések üzemeltetésével, karbantartásával és műszaki felülvizsgálatával kapcsolatos költségeket.

Több mint 3,5 millió, lift nélküli épületben lakó embert érinthet

A törvényjavaslat kezdeményezői azzal érveltek, hogy a program jelentős társadalmi problémára ad választ, mivel több millió romániai polgár él lift nélküli lakóházakban, és számos idős vagy fogyatékkal élő személy számára nehézkes, vagy akár lehetetlen a saját lakásába való bejutás.

A jogalkotási folyamat során bemutatott becslések szerint az intézkedés több mint 3,5 millió, lift nélküli épületben lakó embert érinthet, akik között jelentős számban vannak mozgáskorlátozottak.

A törvénytervezetet tavaly év végén nyújtották be a parlamentbe, márciusban a szenátus, június végén pedig döntéshozó testületként működő képviselőház fogadta el.

Romániában körülbelül 88 000 három- és négyemeletes, lift nélküli lakóház található, amelyekben mintegy 3,8 millió ember él.

A dokumentum szerint Románia az utolsó helyeken áll Európában a működő liftek számát tekintve, mivel az 1990 előtt épült lakóházak közül sokban nem tervezték be liftek beépítését.

korábban írtuk

Lift az életért: törvény biztosítja, hogy a hatóságok finanszírozzák a felvonók beszerelését a régi lakóházakba
Lift az életért: törvény biztosítja, hogy a hatóságok finanszírozzák a felvonók beszerelését a régi lakóházakba

Hatósági támogatással válhat könnyebbé a közlekedés a régi ingatlanokban, miután a román államfő hétfőn kihirdette a Lift az életért elnevezésű országos lakás-akadálymentesítési programról szóló törvényt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
Hirdetés