Hirdetés

Leszállópályának nézte a lucernaföldet a pilóta, ezért állt fejre a repülőgép Dél-Erdélyben

leszállópályának

Elnézte. A pilóta leszállópályának nézett egy lucernást, ezért következett be a repülőbaleset

Fotó: Fehér megyei katasztrófavédelem

Leszállópályának nézett egy lucernaföldet a pilóta, ezért következett be idén tavasszal repülőbaleset Fehér megyében.

Krónika

2024. november 16., 18:112024. november 16., 18:11

2024. november 16., 18:582024. november 16., 18:58

Mint arról beszámoltunk, a gépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania, a manőver során a jármű „felbukfencezett”, és a tetején, kerekekkel felfelé landolt egy területen, amit a pilóta leszállópályának gondolt.

A gép Nagydisznódon szállt fel, és az Alvinchez tartozó Vurpód mellett ért földet,

Hirdetés

a pilóta pedig annak ellenére is sérülések nélkül úszta meg a kalandot, hogy a gép felborult.

A tűzoltók akkor úgy vélekedtek, hogy a gépnek üzemanyag-szivárgás miatt kellett kényszerleszállást végrehajtania.

Most azonban kiderült: a Polgári Repülésbiztonsági Vizsgálati és Elemző Hatóság (AIAS) által nemrég lezárt vizsgálat eredménye szerint a baleset a pilóta mulasztása miatt következett be.

A jelentés szerint az Apollo Fox kisgép pilótája a Vurpód melletti, saját tulajdonában levő leszállópálya felé tartott.

A szóban forgó területet hosszú ideje nem használták repülési tevékenységre, így az incidens idején nem volt megfelelően előkészítve.

A területet nem jelölték meg és nem határolták el, és a leszálló/felszálló területet körülbelül 50 cm magas fű borította.

Mivel a leszállópálya nem volt megfelelően kialakítva, a pilóta összetévesztette egy másik, a közvetlen szomszédságában, nyugatra található területtel. A két terület között egy körülbelül 50 méter széles megműveletlen mező volt.

Miután a repülőgép talajt ért, a pilóta azt tapasztalta, hogy a légcsavarlapátok a lucernának ütköznek, a talajfelszíntől számított 25 cm-es magasságban.

Az AIAS jelentése szerint a pilóta a légcsavar sérülésének elkerülése érdekében balra fordult, hogy elhagyja a lucernatáblát, és a szomszédos megműveletlen földterületen fejezze be a gurulást.

A repülőgép tovább gurult, és amikor elérte a szántóföldeket elválasztó árkot, a szintkülönbség miatt felborult.

korábban írtuk

Fejre állt kényszerleszállás közben egy repülőgép Dél-Erdélyben
Fejre állt kényszerleszállás közben egy repülőgép Dél-Erdélyben

Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy kisrepülőgépnek vasárnap Fehér megyében, a manőver során a jármű „felbukfencezett”, és a tetején, kerekekkel felfelé landolt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés