Hirdetés

Lemondott közmédiabeli állásáról Nagy Debreczeni Hajnal

Nagy Debreczeni Hajnal, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosa a Facebook közösségi portálon bejelentette, lemond a román közmédiában betöltött állásáról.

Hírösszefoglaló

2015. április 03., 17:482015. április 03., 17:48

„Ma, 2015. április 3-án azonnali hatállyal lemondtam a Román Közszolgálati Televízió kolozsvári területi stúdiójában betöltött állásomról, ezáltal megszűnt a Román Rádiótársasághoz való áthelyezésem is\" – írta pénteken Facebook-oldalán Nagy Debreczeni Hajnal (képünkön).

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosa szerint döntésének nincsenek jogi vagy adminisztratív okai: azt állítja, munkájával kapcsolatban semmiféle összeférhetetlenség nem merül fel.

„Ennek ellenére azt gondolom, szükséges feloldanom azt a helyzetet, amely fölösleges támadási felületet nyitott az RMDSZ és a szövetségi elnök irányába\" – írja.

Amint arról beszámoltunk, az Átlátszó Erdély oknyomozó blog szerint Nagy Debreczeni Hajnal, a Román Televíziótársaság (SRTV) vezetőtanácsi tagja úgy keresett évi 44 ezer lejt a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, hogy a szerkesztőségben eddig senki nem látta, anyagot soha nem adott le.

Az ügyet a Kolozsvári Rádiónál dolgozó újságíró, Vasile Luca robbantotta ki a Ziar de Cluj napilap szerint, aki bemutatta azt a dokumentumot, mely alapján az Országos Rádiótársaság (SRR) három hónappal meghosszabbította Nagy Debreczeni Hajnalka  közszolgálati televíziótól való kihelyezését.

A rádiós munkahely egyébként az RMDSZ oldalára feltöltött önéletrajzában nem szerepel. Vasile Luca az ügyben panaszt tett az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) összeférhetetlenség miatt.


Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
Hirdetés