
2010. szeptember 03., 09:332010. szeptember 03., 09:33
Eseménydús nap volt a csütörtöki a székelyudvarhelyi önkormányzat háza táján. A Bunta Levente RMDSZ-es polgármester által szeptember másodikára összehívott rendkívüli tanácsülés napján Jakab Attila, a Zöld Párt egyetlen tanácsosa még az ülés előtt bejelentette, hogy felmondja a polgármesteri hivatal hatáskörében levő Szinfotour irodánál betöltött állását, hiszen emiatt – főleg az MPP részéről – többször is felmerült az öszszeférhetetlenség kérdése. „Azzal, hogy lemondtam erről a tisztségről, lehet, hogy egy állással kevesebbet kell megszűntetni a polgármesteri hivatalnál, vagy akár egy kulturális intézményben dolgozónak az állása megmaradhat, és ezáltal hozzájárulok ahhoz, hogy ezt a ránk erőltetett döntést kevesebb áldozattal hozzuk meg” – fejtette ki Jakab.
Kora délután, a 9 MPP-s tanácsos hiányában kezdődött el végül a rendkívüli tanácsülés, a helyi önkormányzat és az alárendelt intézmények alkalmazottainak számát előíró 63-as kormányrendelet megvitatását célzó egyetlen napirendi ponttal. A Bunta Levente polgármester által előterjesztett átszervezési javaslatot megszavazta a 9 RMDSZ-es tanácsos, a zöld párti képviselő pedig tartózkodott – mint indokolta, egy kisebb mértékű leépítést is elégségesnek tartott volna.
„Nem örvendek a döntésnek, de szükséges volt ahhoz, hogy szeptemberben a közalkalmazottak és tanügyiek egyaránt megkapják havi juttatásukat, ugyanakkor remélem, hogy ez a karcsúsítás további eredményeket hoz. Ezt az időszakot át kell vészelnie az önkormányzatnak, de remélem, hogy jövő évtől egy hatékonyabb hivatalt tudunk majd vezetni, és megpróbálunk lehetőségeink szerint gondoskodni arról, hogy a különböző nehézségekbe ütköző emberek sorsát figyelemmel kövessük” – részletezte Bunta, üdvözölve a döntést.
Időközben az MPP-s tanácsosok részéről felvetődött a kérdés: érvényes volt-e a szavazás?
Az ülés lejártával Szász Jenő alpolgármester, az MPP elnöke megkeresésünkre elmondta: nem tartja érvényesnek a szavazást, szakavatott jogászokra hagyatkozva kell felülvizsgálni a döntést. „Mivel a hivatali szervezeti keretnek az elfogadása anyagi kiadást is jelent, ezért költségvetési tételként kell kezelni, ami maga után vonja, hogy a tisztségben lévő tanácsosok fele plusz egy szavazatára van szükség. Szerintünk pedig csak akkor érvényes egy ilyen határozat, ha 19 tanácsosból 10 megszavazta” – fejtette ki álláspontját Szász, akitől azt is megtudtuk, hogy pártjuk a leépítés előtt álló közalkalmazottakkal való szolidaritásból nem vett részt az ülésen. Ezt egy szórólapon is jelezték, amelyen az állt: „A kulturális intézményekből és a polgármesteri hivatalból az UDMR magyar embereket rúg ki”.
Bodnár László jegyző azonban újságírói kérdésre leszögezte: a szavazás érvényes volt, a szerkezeti felépítés ügyében elégséges az egyszerű többség, azaz a jelenlévő tanácsosok fele plusz egy szavazata. A kérdéssel Ladányi László Zsoltot, Hargita megye prefektusát is megkerestük, ám lapzártáig nem kaptunk választ.
Jelenleg a székelyudvarhelyi önkormányzatban az alárendelt intézményekkel együtt 393 állás van, a betöltetlen helyekkel együtt, a sürgősségi kormányrendelet értelmében ezt 305-re kell csökkenteni. Személyekre lebontva ez azt jelenti, hogy a városházáról 22 személyt, a kulturális intézményektől 20 személyt bocsátanak el egy hónapon belül. Az Udvarhely Táncműhelytől például 6 ember távozik, a színházból 3, míg a múzeumból 4, a könyvtárból 3, a művelődési házból 4 személyt kell leépíteni. A kormányhatározat értelmében a hivatalhoz tartozó szociális intézményeket és a bölcsődéket nem érintheti a leépítés. Udvarhely a határidőt jóval túllépve hozta meg a határozatot a leépítésekről, de így végül elhárult az önkormányzati számlák zárolásának veszélye.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.