Hirdetés

Lebontották a kirekesztés jelképeként emlegetett őrkői falat Sepsiszentgyörgyön

Az útfelújítás során eltüntették a mintegy 200 méter hosszú falat •  Fotó: Bíró Blanka

Az útfelújítás során eltüntették a mintegy 200 méter hosszú falat

Fotó: Bíró Blanka

Útjavítási munkálatok során lebontották Sepsiszentgyörgyön az őrkői romanegyedet elválasztó „berlini falat”, amely a jogvédők szerint a kirekesztés jelképe volt.
 

Bíró Blanka

2017. november 27., 18:412017. november 27., 18:41

Évek óta tartó huzavona után lebontották a többségében romák lakta sepsiszentgyörgyi Őrkő negyed közelében azt a sokat vitatott, diszkriminatívnak nevezett falat, amely elválasztotta a romák otthonait a tömbháznegyedtől. A Váradi József utcában már tavasz óta munkálatok zajlanak: első lépésben kicserélték a vezetékeket, és nemrég jutottak el oda, hogy a területrendezési terv alapján elkezdik az úttest felújítását is.

Tóth Birtan Csaba alpolgármester a Krónikának elmondta, ezt megelőzően a kivitelezővel megállapodtak arról, hogy eltüntetik az utca egy részét mintegy kétszáz méteren kettéválasztó, betonelemekből álló, két méter magas választófalat, erre a napokban került sor.

Hirdetés

A tervek szerint az utat szabványméretűre kiszélesítik, az egykori fal helyére pedig élősövényt ültetnek, amellyel elválasztják a gyalogos és az autós forgalmat.

•  Fotó: Bíró Blanka Galéria

Fotó: Bíró Blanka

A helybeliek által „berlini falként” emlegetett építmény a ’80-as években készült, s a jogvédők szerint a kirekesztés jelképévé vált. Tavaly az Európa Kulturális Fővárosa 2021 projekt kapcsán az Active Watch civil szervezet rótta fel a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak a választófal meglétét. Az Őrkő negyed roma lakói korábban évekig kérték a fal lebontását, azzal érvelve, hogy az a diszkrimináció jelképe. A fal egy részét apránként már el is hordták korábban az ott élők.

Az év elején, amikor kiderült, hogy már elkészült a területrendezési terv, és annak részeként eltűnik az építmény, sokan meggondolták magukat, és tiltakoztak a kivitelezés ellen.

Ottjártunkkor többen is úgy nyilatkoztak, hogy a kicsi gyerekeik állandóan az utcán szaladgálnak, a fal pedig védi őket az építménnyel párhuzamosan haladó autóktól. Mint mondták, már csak azt szeretnék, hogy végre fejezzék be a munkálatokat, aszfaltozzák le az utat, hogy megszabaduljanak a sártól és a latyaktól.

A helybeliek által „berlini falként” emlegetett építmény a ’80-as években készült (archív felvétel) •  Fotó: Bíró Blanka Galéria

A helybeliek által „berlini falként” emlegetett építmény a ’80-as években készült (archív felvétel)

Fotó: Bíró Blanka

Egyébként nem valószínű, hogy a tél beállta előtt sikerül leaszfaltozni az utat, a munkálatokat várhatóan tavasszal folytatják,

tudtuk meg a polgármesteri hivatal illetékeseitől.  

Tischler Ferenc önkormányzati képviselő – aki a Máltai Szeretetszolgálat országos főtitkáraként is több szociális programot koordinál Őrkőn – lapunknak elmondta, a többéves tapasztalat azt mutatja, hogy a romák nem kifejezetten kedvelik a szabályokat, de úgy tűnik, hogy a változásokat sem, viszont ha elmagyarázzák nekik, hogy mit miért tesznek, elfogadják. Antal Árpád polgármester több ízben is úgy nyilatkozott, hogy a közösségek közötti láthatatlan falakat kell lebontani a romák felzárkóztatásával.

Az Őrkő negyedben mintegy kétezer roma lakik, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai által készített korábbi felmérés szerint a felnőttek csupán egynegyedének van munkahelye, a többség pedig mélyszegénységben él.

A sepsiszentgyörgyi Őrkő negyeddel szomszédos utcák lakói az elmúlt időszakban többször is panaszkodtak a hatóságoknak, kérve, hogy fékezzék meg a romák által elkövetett rendbontásokat. A környéken gyakoriak a lopások, a romák belekötnek a sétáló gyerekekbe, de az éjszakai randalírozások is rendszeresek.

Tavaly egyébként a nép ügyvédje hivatala egy másik, a sepsiszentgyörgyi szociális tömbházegyüttes köré épített kerítés lebontását követelte,

mert meglátása szerint hátrányosan megkülönbözteti az ott lakókat. Az ombudsman egy újságcikk nyomán indított tavaly kivizsgálást abban az ügyben, és visszautasította a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal érveit, miszerint a kerítés a szociális tömbházak intézményjellegét erősíti, védi az ott élőket, kiszűrve a hangoskodó, dorbézoló látogatókat. A városvezetés épp az ott lakók panaszai miatt döntötte el, hogy körbekeríti az épületegyüttest, és kapus ellenőrzi a ki- és belépőket.

Amint arról beszámoltunk, Nagybányán ugyancsak rengeteg bírálatot kapott a jogvédő szervezetektől a Horea utca, illetve roma családok lakásai mellett felhúzott, 100 méter hosszú betonfal, amely miatt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) is eljárást indított. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés