2010. augusztus 31., 09:412010. augusztus 31., 09:41
„A tömegközlekedési eszközök biztonságos működéséhez speciális eszközökre van szükség” – magyarázta el a Krónikának Csuzi István, az NHKV igazgatója. Mint ismeretes, a városvezetőség mintegy két és fél évvel ezelőtt tíz vadonatúj, Siemens márkájú villamost vásárolt a gyártótól. Ezeken egyenként nyolc kerék van, és egyetlen kerék cseréje nagyjából ötszáz euróba kerül. Ha azonban felszerelnek egy erre a célra gyártott esztergapadot, a teljes procedúra mindössze tíz percig tart, és helyben elvégezhető – mesélte az igazgató. Bár az egyenként 4,7 millió eurót érő villamosok még szavatossági időben vannak, ennek a négyéves lejárati ideje hamarosan bekövetkezik – addigra azonban a tervek szerint meg is épülhet a saját laboratórium. A javításon kívül a helyben végzett méréseket és az ezekhez igazított megelőző karbantartási munkákat is pontosabban kivitelezhetik majd – tudtuk meg. Nem utolsósorban az elfogyasztott villamos energiával szeretnének takarékoskodni, ennek költségei ugyanis az NHKV büdzséjének egyharmadát teszik ki. Az energiatakarékosság pedig Csuzi István szerint leginkább a megfelelő karbantartás függvénye, ezt szem előtt tartva tavaly már 5 százalékkal sikerült az erre fordított pénzt csökkenteni. A kutatólaboratóriumban végzett munkának köszönhetően pedig a továbbiakban még többet spórolhat a vállalat.
Az igazgató tudomása szerint Romániában egyetlen városi közszállítási vállalatnak sincs hasonló, tudományos munkát is folytató laboratóriuma, ezért úgy véli, ha készen lesz a váradi létesítmény, hazai és külföldi kollégákkal is hasznos tapasztalatcseréket folytathatnak majd – már fel is vették a kapcsolatot a váradi egyetemmel és egy fővárosi kutatóintézettel. Biztos benne ugyanis, hogy a váradi tömegközlekedés jóval takarékosabb és biztonságosabb lesz, mint az ország többi részén.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.