2010. augusztus 27., 10:282010. augusztus 27., 10:28
A városvezetőség a napokban egyeztetett a vasúttársaság (CFR) képviselőivel, akik vállalták, hogy még idén elkezdik az állomásépület korszerűsítését. A Romtelecom vezetőségével is aláírták az előszerződést, amelyben a szolgáltató kötelezte magát, hogy felújíttatja a város központját csúfító, évek óta használhatatlan egykori postaépületet. A 600 ezer eurós befektetést a telefontársaság állja, a kész tervek szerint a homlokzat üvegborítást kap. A felújított ingatlant az önkormányzat bérbe veszi, egyik részébe az adóhivatal, a másikba a postahivatal költözik. Utóbbi székhelyét, az egykori Hungária szállót régóta próbálja megszerezni az önkormányzat, mert a patinás műemlék épület fontos szerepet kap az új városmag kialakításában. A Székely Mikó Kollégium felújítása is a tervek szerint halad, így szeptember 15-én zavartalanul megkezdődhet a tanítás, mesélte az elöljáró.
A napokban kiírják a versenytárgyalást a Mihai Viteazul tér felújítására is. A román közösség emblematikus terét évekkel ezelőtt kezdték el korszerűsíteni, azonban a munkálatok közben felfedezték, hogy egy forrás van a tér alatt, ezért új tervet kellett készíteni, amelyre új licitet írnak ki. A tér rendezésére három év alatt 750 ezer lejt utaltak a Környezetvédelmi Alapból, míg 4,6 millió lejt a helyi önkormányzatnak kellene állnia. A polgármester szerint próbálnak más anyagi lehetőségeket is felkutatni, és reményeik szerint 2012-ig befejezik a tér felújítását.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.