
Fotó: Mihály László
A nagy múltú iskola épületét a Regionális Operatív Program keretében tatarozzák, az önkormányzat által benyújtott pályázat révén a munkálatokra 25,5 millió lejt költhet a városháza, ebből közel 700 ezer lej az önrész. A munkálatokat a megyei tanács is támogatja egymillió lejjel.
Varga László, a gimnázium igazgatója elmondta, a nagyszabású renoválás jó ütemben zajlik, mi több, a kivitelezők szerint az ingatlan déli szárnyában a munkálatok átadására már a februári határidő előtt sor kerülhet. „Most épp egy kiürítési tervet próbálunk kidolgozni, hiszen február elsején az iskola középső részét teljesen át kell költöztetnünk a déli szárnyba, ami nem lesz könnyű feladat” – magyarázta az intézményvezető.
A nyílt napon a látogatók sok érdekességet tudhattak meg a megyeszékhely egyik legimpozánsabb épületéről, többek között azt, hogy valószínűleg az első építmény volt, amelyben vasbeton szerkezetet használtak, ugyanakkor láthatták az ablakdíszeken, nyílászárókon és egyéb elemeken, milyen jellegzetességei és technikai megoldásai voltak a korabeli építészetnek. Amint kiderült, a különlegesebb falfestéseket a felújítás után is szabadon hagyják, így bárki számára megtekinthető lesz.
A renoválás részét képezi a nyílászárók felújítása, valamint a hőszigetelés problémájának kiküszöbölése is, ami a szakértők szerint a műemlék jelleg tiszteletben tartásával fog zajlani. A külső munkálatok mellett az épület belsejében is változások lesznek, 13 új szaktanteremmel bővül az iskola, amelyből 6 informatikai szaktanterem, emellett pedig minél több osztálytermet modern audiovizuális eszközökkel látnak el.
Az intézmény vezetője elmondta továbbá, a nyár óta sikerült kicserélni a teljes fűtésrendszert, ugyanakkor befejezték a tornaterem fölötti tetőszerkezet kicserélését is. Az iskola mögött új parkolófelületet létesítettek, amelyet egyelőre a munkálatok átadásáig csupán a tanárok használhatnak.
A Márton Áron és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium székhelyéül szolgáló ingatlant 1907-ben kezdték építeni, 1911-ben avatták fel. Az illetékesek szerint a munkálatok jó ütemben zajlanak, így várhatóan tartják majd a 2012. szeptember 14-ére kitűzött átadási határidőt.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.