Hirdetés

Ismét Erdélybe látogat Sulyok Tamás köztársasági elnök

Sulyok Tamás

Sulyok Tamás júniusban többek között Gyimesfelsőlokra is ellátogatott

Fotó: Sulyok Tamás/Facebook

Erdélybe látogat augusztus 17. és 19. között Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke, aki magánprogram keretében Kolozsváron, Bonchidán és Válaszúton vesz részt kulturális és közösségi eseményeken. A 2024 márciusában hivatalába lépett államfő negyedszerre tesz látogatást Erdélyben a beiktatása óta.

Bede Laura

2025. augusztus 11., 14:552025. augusztus 11., 14:55

2025. augusztus 11., 17:412025. augusztus 11., 17:41

Székelyföldi látogatása után két hónappal ismét felkeresi Erdélyt Sulyok Tamás államfő. A köztársasági elnök útja ezúttal Kolozs megyébe vezet, ahol több kiemelkedő történelmi és kulturális helyszínt felkeres, valamint találkozik helyi közéleti szereplőkkel és közösségekkel.

A köztársasági elnöki hivatalnak otthont adó Sándor-palota hétfőn a Krónikát arról tájékoztatta, hogy Sulyok Tamás programja augusztus 17-én, vasárnap délelőtt a bonchidai Bánffy-kastély megtekintésével indul.

Hirdetés

Itt a vendégek bepillanthatnak az erdélyi Versailles-ként is emlegetett barokk kastély felújítási és kulturális hasznosítási terveibe. Innen a delegáció Válaszútra utazik, hogy megismerje a Kallós Zoltán Néprajzi Gyűjteményt, amely a Kárpát-medence egyik leggazdagabb néprajzi kollekcióját őrzi. A napot Kolozsváron, a Szent Mihály-templomhoz érkezve zárják, ahol a város egyik legfontosabb történelmi műemlékét tekintik meg – tájékoztatta szerkesztőségünket a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága.

korábban írtuk

Villámlátogatásra érkezett Kolozsvárra a magyar államfő
Villámlátogatásra érkezett Kolozsvárra a magyar államfő

Villámlátogatásra érkezett szombaton Kolozsvárra Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke.

Mint írták, augusztus 18-án, hétfőn a magánlátogatásra érkező államfő a Kolozsvári Magyar Napok eseményein vesz részt. Délelőtt megtekinti a Barabás Miklós Céh kiállítását. Ezt követően felkeresi a kolozsmonostori Fájdalmas Szűzanya-plébániatemplomot, ahol kötetlen beszélgetést folytat Székely Dénes plébánossal a templomkertben.

Az este a Kolozsvári Magyar Operaházban folytatódik, ahol a köztársasági elnök részt vesz a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján.

A rendezvényen beszédet mond Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint maga Sulyok Tamás is.

A harmadik nap a közösségépítés jegyében telik: a köztársasági elnök meglátogatja a Romániai Magyar Cserkészszövetség táborát, ahol sátorszemlét tart, részt vesz a tábori élet eseményein, és közös ebédet fogyaszt a táborozó családokkal.

Sulyok Tamás legutóbb júniusban járt Erdélyben, akkori magánlátogatása során székelyföldi helyszíneket keresett fel.

A köztársasági elnök akkor Marosvásárhelyen ellátogatott az Erdélyi Hagyományok Házához, a Hargita megyei Gyimesfelsőlokon megtekintette az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceumot, ahol Berszán Lajos atya, az iskola alapítója fogadta, ugyanakkor – mint arról beszámoltunk – a tanintézet tornatermében kosárlabdázott az iskola diákjaival.

korábban írtuk

Sulyok Tamás diákokkal kosarazott székelyföldi látogatása első napján
Sulyok Tamás diákokkal kosarazott székelyföldi látogatása első napján

Megkezdte pénteken négynapos székelyföldi látogatását a magyar államfő. Sulyok Tamás Gyimesfelsőlokon kosárlabdázott is az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaival.

  • Gyimesbükkön az államfő találkozott Salamon atyával, a Krisztus Szent Teste és Vére Plébánia plébánosával,

  • részt vett a pünkösdi búcsún és szentmisén Csíksomlyón,

  • felkereste a bányakatasztrófa sújtotta Parajdot,

  • majd kopjafát avatott a Székely hősök Emlékművénél Nyergestetőn.

Sulyok Tamás Kézdiszentléleket is felkereste, ahol részt vett a pünkösdi búcsú szentmiséjén a háromszéki település római katolikus erődtemplomában, emellett az államfő Illyefalván ellátogatott a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány központjába.

Az államfő legutóbb februárban járt a kincses városban, mégpedig az Erdélyi Református Egyházkerület tavaly decemberben megválasztott közgyűlése tagjainak ünnepi eskütételén, Kolumbán Vilmos Józsefnek, az egyházkerület új püspökének felszentelésén, a Farkas utcai református templomban. A magyar államfő tavaly decemberben, az egyházkerületben lezajlott tisztújítás után két nappal villámlátogatás erejéig is felkereste Kolozsvárt. Akkor a köztársasági elnököt Kató Béla, az EREK leköszönő püspöke fogadta, ugyanakkor találkozott Kolumbán Vilmos József frissen megválasztott egyházi vezetővel is. Sulyok Tamás egy rövid városnézés keretében meglátogatta a Farkas utcai református templomot, és egy megbeszélésen is részt vett, amelyen jelen volt Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is.

Szintén tavaly decemberben a köztársasági elnök Dévára is ellátogatott, ahol felkereste a Böjte Csaba ferences szerzetes irányította Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthont. A köztársasági elnök ugyanakkor Temesváron részt vett és felszólalt az 1989-es romániai forradalom áldozatainak emlékére szervezett gálaműsoron.

korábban írtuk

Sulyok Tamás Parajdon: az egész magyar nemzet szolidáris az itt élőkkel
Sulyok Tamás Parajdon: az egész magyar nemzet szolidáris az itt élőkkel

Az egész magyar nemzet szolidaritását szeretném kifejezni itt Parajdon, az itt élők mindenben számíthatnak ránk – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap Parajdon, a bánya bejáratánál tartott sajtótájékoztatón.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés