
Fotó: Pinti Attila
Meghalt egy 73 éves nő vasárnap, miután lezuhant egy társasház harmadik emeletéről Gyulafehérváron – közölte a Fehér megyei rendőrség.
2023. július 30., 14:012023. július 30., 14:01
Az eset reggel hét óra körül történt. A nő a kórházba szállítása közben belehalt a sérüléseibe.
A rendőrség eddigi információi szerint az áldozat egyedül élt a harmadik emeleti panelházlakásban. Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indult vizsgálat.
A Nagy Egyesülés a románok számára egy nemzeti ideál megvalósulása volt, a magyarok számára pedig nagy veszteséget jelentett – állapította meg a parlament keddi ünnepi ülésén tartott beszédében Turos Lóránd.
Tűz ütött ki kedden Marosvásárhely egyik legmodernebb üzleti központjában, több mint harminc személynek sikerült kimenekülnie.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzése szerint a következő napokban fokozatosan felmelegszik az idő, és a legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 12-14 Celsius-fokot.
Több mint ezer, nemzeti színű zászlókat lengető híve várta hétfőn délelőtt Călin Georgescut a tiszteletére tartott gyulafehévári rendezvényre.
Megszökött vasárnap este egy Arad megyei idegenrendészeti központból egy rendkívül veszélyesnek tartott georgiai férfi. Az eset után a hatóságok azonnal ellenőrzőpontokat állítottak fel, járműveket és személyeket is ellenőriztek.
Több száz ember vesz részt hétfőn Gyulafehérváron a George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke által a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett „egyesülés menetén”.
A hegyekben havas eső és havazás várható az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint.
Vasárnap délben, az unitárius templomban tartott istentisztelet után közös adventi gyertyagyújtást rendeznek a Duna-ház előtt.
Az Országos Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a család kérésére közzétette annak a fiatalembernek a fényképét, aki a múlt vasárnap tűnt el a Bucsecs-hegységben.
Tavaly mintegy 15 millió lej, az idei első félévben pedig már 12 millió lej veszteséget halmozott fel az Aradi Erdészeti Igazgatóság, melynek korábbi vezetője, Teodor Țigan 100 ezer eurós nyugdíjazási prémiumot vett fel a nyáron.
szóljon hozzá!