
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A Nagyváradról Gurdakába (Hurghada) utazók poggyászai a törökországi Antalyában, utóbbiaké pedig a népszerű egyiptomi üdülőhelyen kötöttek ki a Körös-parti város repülőtere személyzetének tévedése miatt.
2024. augusztus 26., 10:302024. augusztus 26., 10:30
Az Ebihoreanul.ro szerint a kínos baki szombaton történt, a helyi portált vasárnap keresték meg a pórul járt utasok. A két repülőn több mint 300-an utaztak, köztük kisgyerekes családok, akiket nagyon felháborítottak a történtek, hiszen a csomagokban a ruhák mellett fontos gyógyszerek, a gyerekek tejpora is benne volt.
„A leggyorsabb megoldást kerestük, hogy a helyzetet orvosoljuk, és a poggyászok a megfelelő célállomásokra jussanak. Így az Antalyában nyaraló turisták poggyászai ma (vasárnap – szerk. megj.) reggel 7.06-kor, a Gurdakába utazó turistáké pedig 9.03-kor érkezett meg az ottani repülőtérre. Gurdakába azonban még 33 csomagot el kell küldenünk, amelyek nem fértek fel a repülőgépre, de ezeket ma megpróbáljuk más repülőtereken keresztül elküldeni” – közölték.
Arra a kérdésre, hogy ki a felelős ezért a zűrzavarért, és mi okozta, Răzvan Horga, a repülőtér igazgatója kitért a konkrét válaszadás elől, csak annyit mondott, hogy „túl korai lenne még következtetéseket levonni”.
A Bihoreanul szerint a helyzet hátterében az áll, hogy a nagyváradi repülőtéren akut személyzethiány állhat.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!