Hirdetés

Kiközösítette a BBTE a hallgatóktól pénzt kérő, előzetes letartóztatásban lévő oktatóját

•  Fotó: BBTE/Facebook

Fotó: BBTE/Facebook

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) csütörtökön elbocsájtotta Cristian Rudolf adjunktust, a resicabányai kihelyezett tagozat oktatóját – közölte a kolozsvári székhelyű felsőoktatási intézmény, hat nappal azután, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt az egyetemi tanár ellen.

Krónika

2023. március 23., 11:462023. március 23., 11:46

2023. március 23., 11:592023. március 23., 11:59

A BBTE szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből kiderül, felbontották Cristian Rudolf munkaszerződését, és kizárták az egyetem közösségéből „az etika, a feddhetetlenség és a tudományos jó gyakorlatok megsértése miatt”, amely ügyben a hatóságok vizsgálatot folytatnak.

Ezen értékek megsértése összeegyeztethetetlen a BBTE értékrendjével, és akadályozza a BBTE-n zajló tudományos tevékenységek zavartalan lebonyolítását

Hirdetés

– olvasható a közleményben.

Amint arról beszámoltunk, Rudolf ellen vesztegetés elfogadásának folytatólagosan elkövetett bűncselekménye miatt emelt vádat március 17-én a DNA. A korrupcióellenes ügyészek korábbi közleménye szerint az egyetemi oktató idén február 11-én és 16-án pénzt kért összesen 25 mesterképzős hallgatótól azért, hogy átengedje őket a vizsgán.

Cristian Rudolf tarifákat is megszabott: a diákoknak 600 eurót kellett fizetniük az átmenőjegyért, 1200 eurót a maximális osztályzatért, 50 000 lejt pedig azért, hogy a doktori vizsgákon átengedje őket.

A DNA szerint az adjunktus február 18-án összesen 1000 eurót és 3000 lejt, 20-án pedig 50 000 lejt vett át a hallgatóktól. Az utóbbi összeg elfogadása közben érték tetten az ügyészek. A vádlott előzetes letartóztatásban van. Az ügyet a Krassó-Szörény megyei törvényszék tárgyalja.

A BBTE csütörtöki közleményében emlékeztetnek, rektori döntés alapján az egyetem február 22-én, az első vádak felmerülésekor felfüggesztette Cristian Rudolf mindenféle akadémiai tevékenységét az egyetem keretén belül, „így biztosítva a BBTE közössége, elsősorban a hallgatók védelmét”.

Ugyanakkor a belső vizsgálatok folytatódnak „a hallgatók és az akadémiai közösség jóllétének biztosításáért”.

„A BBTE vezetősége határozottan leszögezi, hogy támogatja az egyetem akadémiai közösségének bővítését és növekedését, azonban tekintettel arra, hogy az egyetem szervezeti kultúrája csak a tudományos etikai és feddhetetlenség jegyét viselő teljesítményt fogadja el, a közösség minden tagjának, újaknak és régieknek emellett kell elköteleződnie, aki pedig ezt nem fogadja el, nem tartja be, annak azonnal távoznia kell a közösségből” – áll az intézmény közleményében.

korábban írtuk

Vádat emeltek a BBTE tanára ellen, aki jópénzért jó jegyeket adott
Vádat emeltek a BBTE tanára ellen, aki jópénzért jó jegyeket adott

Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Rudolf Cristian, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem resicabányai kihelyezett tagozatának adjunktusa ellen vesztegetés elfogadásának folytatólagosan elkövetett bűncselekménye miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés