
Fotó: Kolozs Megye Tanácsa
Zöld jelzést adott az igazságszolgáltatás Jósikafalva önkormányzatának arra, hogy népszavazást rendezzen a Kolozs megyei községnek az Erdélyi-szigethegység Nemzeti Parkból történő „kivonása” érdekében.
2023. június 20., 17:352023. június 20., 17:35
2023. június 20., 18:162023. június 20., 18:16
Az ügyben a Kolozs megyei táblabíróság hozott végleges ítéletet június 12-én, helyben hagyva a kolozsvári törvényszék márciusban kihirdetett alapfokú ítéletét. Tavasszal a törvényszék elutasította a Kolozs megyei prefektúra határozatát, amelyben a kormány területi képviselete érvénytelenítette a jósikafalvi (Béles, Beliș) helyi tanács referendum kiírásáról szóló döntését.
A jósikafalvi képviselő-testület októberben döntött arról, hogy a község – melynek teljes területe a 75 ezer hektáron elterülő Erdélyi-szigethegység Nemzeti Park része – ki akar válni a nemzeti park menedzsmentjének fennhatósága alól. Viorel Matiș polgármester arra hivatkozva kezdeményezte a lépést, hogy a község területén szúfélék okoznak betegséget a faállományban, így az már nem felel meg a védett területekre vonatkozó előírásoknak. Az októberi tanácsi határozat szerint a témában decemberben tartottak volna helyi népszavazást, ennek a döntésnek az érvénytelenítését kérte azonban a közigazgatási bíróságon a Kolozs megyei prefektúra.
Egyes vélekedések szerint a községvezetés kezdeményezése azt a célt szolgálja, hogy az önkormányzat saját hatáskörébe vonja a jósikafalvi víztározó tó körüli értékes területek hasznosítását, ami az ingatlanfejlesztők, valamint cégek és természetes személyek érdeklődése ismeretében busás hasznot hozna a településnek. A nemzeti parkokra vonatkozó szabályozás szerint ugyanis a helyi hatóságok csupán a park tudományos tanácsának jóváhagyásával értékesíthetnek területeket, ahogy fejlesztési projekteket is csak ennek engedélyével valósíthatnak meg.
„Valamennyi nemzeti parkban vannak olyan övezetek, ahol lehetséges a fejlesztések végrehajtása. A parkok kezelési menedzsment tervét figyelmesen kell elemezni, oly módon, hogy sikerüljön egyensúlyt teremteni a természetvédelem és a közösség fejlesztése között” – állapította meg márciusi kolozsvári sajtótájékoztatóján Tánczos Barna, hozzátéve, meggyőződése szerint a hasonló egyensúlyt Jósikafalva esetében is meg lehet találni.
A Kolozs, Bihar és Fehér megye területére is kiterjedő Erdélyi-szigethegység Nemzeti Park Románia egyik leglátványosabb természetvédelmi területe, északon a Vlegyásza-hegység, északnyugaton a Király-erdő, délen a Bihar-hegység, keleten a Gyalui-havasok, míg délnyugaton a Béli-hegység határolja. A Kolozs megyében található jósikafalvi víztározó és környéke a park egyik leglátogatottabb része.

Nem lehet „kivonni” az Erdélyi-szigethegység Nemzeti Parkból a Jósikafalva községhez tartozó területeket, miután a Kolozs megyei prefektúra érvénytelenítette az ez ügyben született helyi tanácsi határozatot.
Tűz ütött ki szombat este egy, a Szatmár megyei Borválaszút környéki erdőben található menedékházban – a katasztrófavédelem egységei jelenleg is próbálják megfékezni a lángokat a News.ro hírügynökség tájékoztatása szerint.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Az AI-detektív (DetectivulAI) elnevezésű platform az első Romániában létrehozott platform, amely azonosítja a mesterséges intelligencia által létrehozott deepfake tartalmakat.
A tető részben beomlott, a falak is veszélyesen repedeznek, a helyszínt benőtte a gaz. A község polgármestere szerint a közöny és a felelőtlenség vezetett oda, hogy a Maros-völgye egykori szimbóluma, a Mocsonyi-kastély mára életveszélyes állapotba került.
Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy Beszterce-Naszód megyei 17 éves fiút, akit három alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök.
Az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják, és ez a megmaradás, a nemzet boldogulása Magyarország legfontosabb célja Szent István óta – hangoztatta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár pénteken Szatmárnémetiben.
Elhalasztotta az ítélethirdetést a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát rendházból való kilakoltatását kezdeményező helyi önkormányzat által indított perben nagyváradi bíróság pénteken.
A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy személyautó Nagyváradon szerdán este.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Az ősi magyar szablya egyszerre fegyver, tárgyi örökség és identitáshordozó elem. A tízéves évfordulóját ünneplő Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskoláról Ungurán Lehel vezetővel beszélgettünk.
szóljon hozzá!