Kétszer több a temetés Nagyváradon, a várakozási idő eléri az egy hetet is

•  Fotó: Oradea.ro

Fotó: Oradea.ro

Miközben naponta átlagosan öt-hat személyt hantolnak el a nagyváradi Rulikowski köztemetőben, az elmúlt időszakban tíz-tizenegyre nőtt a temetések száma.

Krónika

2021. október 20., 18:062021. október 20., 18:06

A sírkertet is kezelő Nagyváradi Közterület-fenntartó Rt. szerdai közleményében arról tájékoztatott, hogy

bár növelték a sírásók számát, és folyamatosan keresnek új alkalmazottakat, a koronavírus-világjárvány negyedik hulláma miatt annyira megugrott az elhalálozások száma, hogy a várakozási idő eléri az egy hetet is. Korábban ez három-négy nap volt.

A közleményben emlékeztetnek, a városi ravatalozóban csak azokat a halottakat lehet elbúcsúztatni, akiknek a hozzátartozói előzetesen időpontot foglaltak, és csak ezt követően veszik át a holttesteket is.

Normálisan napi 100 lejt kell fizetni azért, hogy a holttesteket a halottasházban tárolják, ám most a temető fenntartója azt a döntést hozta, hogy a megnőtt várakozási idő miatt – függetlenül a tárolási időtől – legtöbb 300 lejt vesznek el. Azoknak pedig, akik az elmúlt napokban ennél többet fizettek, kérésre visszaadják a különbözetet.

A várakozási idő csökkentése érdekében ugyanakkor a jövő héttől az új parcellákban is megkezdik a temetkezést, ott ugyanis gépekkel is ki lehet ásni a sírokat.

A közterület-fenntartó tájékoztatása szerint a jelenlegi nehéz időszakban nem utalnak ki előzetesen örök sírhelyeket.

korábban írtuk

Járványszakértő: többen haltak meg a héten, mint az 1989-es forradalomban (VIDEÓ)
Járványszakértő: többen haltak meg a héten, mint az 1989-es forradalomban (VIDEÓ)

Egy hét alatt többen vesztették életüket Covid-19-ben Romániában, mint az 1989-es forradalomban, vagy az 1977-es földrengésben – mondta Emilian Popovici, a román járványügyi társaság alelnöke.

Az Ebihoreanul hírportál úgy tudja, hogy az elmúlt időszakban egyre többen vállalják be a hétvégi temetéseket is, pedig a hozzátartozóknak szombaton 2500 lejt, vasárnap 3000 lejt kell lepengetniük. A múlt szombaton információik szerint hat temetés is volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása