Hirdetés

Kerékpárral nyugaton: 1700 kilométeres sáv épül Románia legnagyobb bicikliút-beruházása révén

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Négy romániai megyén halad át, 1729 kilométer hosszú lesz, 142,6 millió euróból épül meg az a kerékpársáv, amely az ország eddigi legnagyobb bicikliút-beruházása.

Krónika

2023. február 01., 16:162023. február 01., 16:16

A Kerékpárral nyugaton nevet viselő projekt Arad, Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyét, a régió turisztikai-kulturális látványosságait érinti, illetve népszerűsíti; a finanszírozást az országos helyreállítási alap (PNRR) révén, vissza nem térítendő európai uniós forrásokból biztosítják.

A Hunyad Megyei Tanács keddi tájékoztatása szerint a kerékpáros turizmust népszerűsítő projekt útvonala 32 hunyadi települést érint 480 kilométeren. Átlagosan 82 500 eurós megvalósítási költséggel számolnak kilométerenként, a megyének mintegy 39,6 millió euró jut az összköltségvetésből.

Hirdetés

„Ez az első olyan regionális beruházás, amelyben az említett négy megye közösen érintett, reméljük, hogy az együttműködésnek folytatása is lesz” – nyilatkozta Laurenţiu Nistor Hunyad megyei tanácselnök. Az önkormányzati vezető szerint az útvonal összeköti a megyében az egyéb PNRR-támogatások révén megújuló kulturális és turisztikai látványosságokat is, többek között a Sarmizegetusa Regiát és egyéb dák-római emlékhelyeket, régészeti területeket.

A beruházás projektvezetőjeként a Temes Megyei Tanácsot jelölték meg.

Idézet
Az elnyert összeg révén az eddigi legnagyobb kerékpár-infrastrukturális beruházás valósul meg a négy megye történetében, a legnagyobb az országban. Összetett kezdeményezésről van szó, amely összeköti a négy megyét, a projekt megvalósítása 125 önkormányzat együttműködését feltételezi”

– közölte korábban Alin Nica, a Temes Megyei Tanács elnöke. Aradi kollégája, Iustin Cionca hangsúlyozta: egységes útvonalról van szó, amely összeköti a négy megye történelmi, társadalmi-gazdasági, turisztikai érdekeltségű célpontjait.

A nagyszabású kerékpárút-építési projekt a bukaresti fejlesztési minisztérium által decemberben bejelentett, összesen 247,5 millió eurós uniós támogatást élvező bicikliút-nagyberuházások legjelentősebb tétele. Nagyrészt töltéseken és gátakon, védett területeken, kevésbé forgalmas közutak mentén, turisztikai célpontokat érintve húzódik a tervezett útvonal, hogy minél élvezetesebb időtöltést nyújtson a két keréken utazás szerelmeseinek.

korábban írtuk

Öt erdélyi megyében épülnek kerékpárutak töltéseken és gátakon
Öt erdélyi megyében épülnek kerékpárutak töltéseken és gátakon

Öt erdélyi megyében épülnek bicikliutak töltéseken és gátakon, miután Cseke Attila fejlesztési és Tánczos Barna közlekedési miniszter szerdán 426 kilométernyi kerékpárút megépítésére írt alá a finanszírozási szerződéseket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
Hirdetés
Hirdetés