
Idén négy virágkocsi érkezik Nagyváradra
Fotó: Nagyváradi polgármesteri hivatal/Facebook
Magyar kulturális napok név alatt, kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli idén is Nagyvárad az államalapítást: immár hagyományosan lesz kenyérszentelés a Bémer téren, másnap pedig befutnak a Szent László térre a látványos virágkocsik a Debreceni Virágkarneválról.
2025. augusztus 18., 11:302025. augusztus 18., 11:30
A Szent László Egyesület tájékoztatása szerint az elmúlt évek hagyományait követve, az Érmelléki Gazdák Egyesületével és a Magyar Polgári Egyesülettel vállvetve, idén is megszervezik a kenyérszentelést Nagyváradon: az ünnepséget a színház előtt, a Bémer (Ferdinand) téren tartják augusztus 20-án, szerdán 19 órától.
Ezt követően osztják ki a több mint háromszáz kilogrammnyi megszeletelt kenyeret az érdeklődőknek.
amelyeket az érdeklődők 18.30 óráig csodálhatnak meg a Szent László téren, ahol 21 órától klasszikus zenei koncertre kerül sor – a részletekről későbbre ígértek tájékoztatást, Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó pénteki Facebook-posztja szerint neves előadóval zajlanak az egyeztetések.
A nagyváradi városháza közlése szerint amúgy idén négy kocsi érkezik Nagyváradra, köztük a két testvérváros közös kocsija is, amely idén Világunk tükre, hagyomány és újjászületés címet viseli, és a két város kulturális értékeit emeli ki, különös tekintettel a Nagyváradra jellemző szecessziós elemekre.
Több mint 107 ezer lejjel károsítottak meg egy kolozsvári nőt azok a fiatal külföldi állampolgárok, akiket a rendőrség néhány órán belül azonosított és őrizetbe vett. A gyanúsítottak a jól ismert „hiteles csalás” módszeré
A Temesvári Műszaki Egyetem új fejezetet nyit a romániai felsőoktatásban: egy olyan képzési profil körvonalazódik az intézményen belül, amely a mesterséges intelligenciát, a humanoid robotokat és a drónokat helyezi a középpontba.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
szóljon hozzá!