
Demográfia: Kelemen Hunor szerint drámai a helyzet
Fotó: Facebook/Kelemen Hunor
Romániában jelenleg a népességfogyás jelenti a legnagyobb kihívást – jelentette ki szombaton Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és államfőjelöltje.
2024. november 16., 18:402024. november 16., 18:40
2024. november 16., 19:282024. november 16., 19:28
Kelemen Hunor Déván tartott sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly mindössze 156 000 gyermek született, ami a modernkori Románia történetének legkisebb születési száma. Idén még rosszabb a helyzet, ugyanis októberig a születések száma még nem érte el a százezret.
„Egymás után döntjük meg a negatív rekordokat” – fogalmazott az Agerpres szerint, hozzátéve, hogy
Az RMDSZ elnöke jövőorientált politizálást szorgalmazott, és kifejtette, ennek érdekében három területen kell rövid-, közép- és hosszútávú cselekvési tervet megvalósítani: meg kell teremteni az országban való boldogulás feltételeit, hogy csökkenjen az elvándorlás; támogatni kell a kis- és középvállalkozásokat, mert a versenyszférában dolgozók kétharmada ilyen vállalkozások alkalmazásában áll; a gyerekvállalási kedv növelése érdekében a fiatal családokat adókedvezményekkel, állami támogatásokkal kell segíteni.
Mint mondta, jelenleg azon dolgoznak, hogy választóikat minél hatékonyabban mozgósítsák az elnökválasztások első fordulójára és a parlamenti választásokra, hogy az RMDSZ-nek erős parlamenti képviselete legyen, amely lehetőleg része lesz majd a parlamenti többségnek.
„Egyetlen párt, egyetlen lehetőség van, amely nem jöhet szóba, és ez az AUR. Természetesen nem fogunk részt venni egy olyan többségben, amelyben benne van az AUR. És az AUR sem lesz benne egy olyan többségben, amelynek mi része vagyunk” – szögezte le.
„Kérdezzenek december másodikán. A parlamenti választások lejártáig nem beszélünk a második fordulóról. (...) December elsején parlamenti választások vannak. Mi november 24-e és december elseje között mozgósítjuk a választóinkat, és december másodika után foglalkozunk a második fordulóval. Ez a prioritási sorrend” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
A szórványra azért is kell különösen vigyázni, mert egyfajta védőburok a tömbmagyarság számára, és a nemzetpolitikának is így kell tekintenie rá – jelentette ki Kelemen Hunor szombaton Déván. A szövetségi elnök az erdélyi szórványmegyéknek a magyar szórvány napja alkalmából tartott közös tanácskozásán vett részt a dél-erdélyi városban. Beszédében kifejtette: a szórványközösségek támogatása azért is létkérdés, mert ők vannak leginkább kitéve a természetes fogyásnak és az asszimilációnak, és ezért olyan feltételeket kell teremteni számukra, melyek lehetővé teszik az identitás megőrzését. Rámutatott: a szórványban az oktatási intézmények a legfontosabbak a család és az egyház után, hiszen meghatározzák az identitásképzést és az identitás megerősödését, amelyek nélkül nincsen magyar jövő.
A szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy 14 évvel ezelőtt épp Déván kezdődött a szórványnapi rendezvénysorozat, az erdélyi szórvány- és a tömbmagyar vidékek közötti együttműködés.

Csupán 2025. január 7. után lesz Romániának új kormánya Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és egyben államfőjelöltje szerint.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!