
Fotó: Albaiuliainfo.ro
Jogerős ítéletben marasztalta el a petrillai bíróság annak a videónak a készítőjét, aki két intézkedő rendőrt gyalázkodó szöveg kíséretében filmezett le, majd nyilvánosságra hozta a felvételt egy közösségi oldalon.
2023. június 20., 11:572023. június 20., 11:57
2023. június 20., 13:502023. június 20., 13:50
Az eset tavaly augusztusban történt a Zsil-völgyi Petrillán. A rendőrök a városi forgalomban felfigyeltek egy pszichikai problémákkkal küzdő nőre, akiről tudták, hogy nem rendelkezik járművezetői engedéllyel, mégis volán mögé ült. Az egyenruhások jelzéseire a gépkocsivezető nem állt meg, ezért a két rendőr üldözőbe vette a kocsit, és végül egy tömbház parkolójában sikerült megállítani.
A jelenetet egy közeli tömbház erkélyéről lefilmezte a petrillai Marin Schiopi, aki az intézkedő rendőröket gyalázkodó szöveg kíséretében tette közzé a videót olyan felütéssel, hogy a két egyenruhás egy védtelen nőt teper le a parkolóban. A bírósági tárgyaláson kiderült, az inkriminált felvétel készítője semmit nem tudott az esetről, nem volt tisztában azzal, hogy a két rendőr egy közveszélyes személy ellen intézkedett, súlyos balesetet is megelőzve ezzel.
A bírói végzésben az szerepel, hogy a gyalázkodó film készítője, Marin Schiopi tettével súlyosan megsértette az intézkedő rendőrök személyiségi jogait és szakmai tekintélyét. A petrillai ,,nethuszár” fejenként ezer lejes kártérítést és perköltséget köteles fizetni a két rendőr javára. A bíróság arra is kötelezte, hogy Facebook-oldalán nyilvánosan kérjen elnézést a sértettektől.
A rendőröket képviselő Europol szakszervezet állásfoglalásában precedens értékűnek tartja a Zsil-völgyi kisváros bíróságának döntését, ami szerintük hozzájárul a rendőri munka pozitív megítéléséhez a romániai lakosság körében. A szakszervezet arra figyelmeztet, valamennyi hasonló esetben bírósághoz fordulnak, hogy az intézkedő kollégáik szakmai tekintélyét megvédjék.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.
Két katonai ejtőernyős sérült meg Marosvásárhelyen, miután a hirtelen szél eltérítette őket a kijelölt földet érési területtől. Az egyik katona egy fémcsarnok tetején lévő napelemekre érkezett, társa pedig elektromos vezetékekkel került érintkezésbe.
Szombaton felavatták Kolozsváron a Regionális Agyérbetegségi és Idegsebészeti Központot Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, Mircea Abrudean szenátusi elnök, Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter, valamint más tisztségviselők jelenlétében.
A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.
A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) különleges kiállítást mutat be az érdeklődőknek.
Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében erdélyi útjuk egyik legfontosabb tanulságaként azt emeli ki, hogy önmagában a párbeszéd kevés: annak akkor van értelme, ha konkrét eredménye is születik.
szóljon hozzá!