
Fotó: Román rendőrség
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 28, illetve egy 35 éves férfit, miután tetten érték őket Kolozsváron, amint autójukban 17 kilogramm kábítószert szállítottak.
2024. november 12., 11:592024. november 12., 11:59
A román rendőrség közleménye szerint a vasárnap őrizetbe vett gyanúsítottak 2MMC elnevezésű pszichoaktív szert szállítottak a csomagtartóban azzal a szándékkal, hogy értékesítsék.
A drogot kiadagolva, 17 zacskóban találták meg.
A rendőrség szerint
Az egyenruhásokat azonban ez nem akadályozta meg abban, hogy rábukkanjanak a kábítószerre, ennek nyomán pedig a két férfi otthonában is házkutatást tartottak, amely során még több drogot és egyéb bizonyítékokat foglaltak le.
Az is kiderült, hogy a 28 éves gyanúsított már bűnügyi felügyelet alatt állt, miután még tavaly júliusban vádat emeltek ellene kábítószercsempészet miatt.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!