Hirdetés

Jubilál a karitatív célokat szolgáló Rovinhud borszalon

bor

Egymásra találnak a pincészetek és a borfogyasztók, miközben nemes ügyet szolgálnak a Rovinhud borszalon résztvevői

Fotó: Facebook/Rovinhud

Tizenhárom év alatt mintegy 600 ezer eurónyi támogatást gyűjtött össze testi fogyatékkal élők megsegítésére borkóstolók tartásával és a Rovinhud borszalon szervezésével a temesvári Szövérdfi-Szép Zoltán. November 7–9. között immár tizedik alkalommal zajlik majd a Béga-parti városban a Rovinhud, amelyen több mint húsz romániai, magyarországi és moldovai pincészet 250 féle borát kóstolhatják meg a látogatók, emellett a borok és ételek kapcsolatáról, pezsgőkről és a feketeleánykáról tartanak mesterkurzusokat neves hazai és nemzetközi szakértők. A cél nemes: fogyatékkal élő gyerekek terápiájának a költségeire fordítják a háromnapos rendezvény teljes bevételét. A Rovinhud történetéről, társadalmi szerepének megítéléséről, a közösségi felelősségvállalás fontosságáról Szövérdfi-Szép Zoltán ötletgazda és főszervező beszélt a Krónikának.

Pataky Lehel Zsolt

2025. november 04., 18:572025. november 04., 18:57

– Mi az előzménye a rendezvény életre hívásának, mi adta az ötletét a Rovinhud borszalonnak?

– 2014-ben Temesváron volt egy másik boros rendezvény, de úgy éreztem, hogy a város többet érdemel annál. Arra gondoltam, hogy ne csak kritizáljuk másnak a munkáját, hanem „fogjuk meg és vigyük” alapon csináljunk egy színvonalas rendezvényt. Toboroztam egy maroknyi csapatot, borszerető embereket, akiket megkérdeztem, hogy segítenének-e egy jó borszalon megszervezésében.

Hirdetés

A modell a budapesti VinCE Wine Show volt, amit nagyon kedveltem. Egyrészt azért, mert minőségi kiállítók vettek részt, minőségi borokat kóstoltattak, másrészt nagyon jó mesterkurzusokat tartottak. Ezt akartam Temesváron is meghonosítani: válogassuk meg a kiállítókat, mert nem akármelyik borászat tud kiállítani, hanem csak azok, amelyek minőségi borokat készítenek, illetve hívjunk meg olyan nemzetközi szakembereket, akik nagyon magas színvonalú mesterkurzusokat tartanak.

Ez teljesen önkéntes alapon szerveződött, úgy találtuk ki, hogy fogyatékos felnőttek is legyenek az önkéntesek között, és a teljes profitot egy olyan mikrobuszra költsük, amellyel a tolószéket használó felnőtteket tudjuk szállítani, mert akkor, 2014-ben Temesváron a tömegközlekedés még nem volt akadálymentesített, és egy kerekesszékben lévő személy nagyon nehezen tudott közlekedni a városban. S hogy a rendezvény minél nagyobb visszhangot keltsen szakmai körökben, megkerestem Németh Ágnest, a VinCE szervezőjét, és megkértem, hogy mutasson be Jencis Robinsonnak, aki a főmeghívott volt a VinCÉ-n, s aki a legnagyobb név Európában, sőt talán a világon is a szakmában.

Az angol királyi ház bortanácsadója, nagyon neves borkritikus, borszakértő, és reméltem, hátha eljönne Temesvárra is.

Ági nagyon nyitott volt, vállalta, hogy bemutat neki, de hát – mondta – nem fog eljönni, olyan fontos személyiség, hogy ma Chilében van, holnapután Japánban, azután az Egyesült Államokban, tehát állandóan utazik, és nagyon sok pénzért.

Szövérfdi-Szép Zoltánnak szenvedélye a borkultúra és a fogyatékosok életkörülményeinek a javítása •  Fotó: Facebook/Rovinhud Galéria

Szövérfdi-Szép Zoltánnak szenvedélye a borkultúra és a fogyatékosok életkörülményeinek a javítása

Fotó: Facebook/Rovinhud

De váltottunk három e-mailt, és elfogadta a meghívást, sőt ingyen jött, tudva azt, hogy a cél egy akadálymentesített mikrobusz vásárlása. Nemcsak, hogy ő jött, hanem még a férjét is megkérte, aki egy nagyon neves vendéglőkritikus Nagy-Britanniában, hogy ő is jöjjön el, és tartson egy mesterkurzust. Úgyhogy így indult a Rovinhud Wine Show,

nagy nemzetközi visszhanggal, mert utána Jencis Robinson a Financial Times-ban írt egy cikket a rendezvényről, ami a legjobb reklám, hogy neves külföldi szakértőket hívhassunk meg.

Egyébként a rendezvény bevételéből megvásároltuk a buszt, ami még most is működik, tehát használatban van, és elértünk a tizedik alkalomhoz; mivel a koronavírus-járvány idején kihagytunk két évet, idén lesz a jubileumi rendezvény.

– A cél változatlan, ugyanúgy jótékony célra fordítják a bevételt?

– Igen, ugyancsak százszázalékig önkéntes alapon zajlik a munka, megválogatjuk a kiállítókat, neves nemzetközi borszakértők tartják majd a mesterkurzusokat, és a teljes profitot már két éve fogyatékkal élő gyerekek terápiáira ajánljuk fel.

Az utóbbi két évben ez körülbelül 130 ezer eurót tett ki, és ezt a pénzt a szülők pályázhatják meg egy nagyon egyszerű pályázati rendszer keretében.

Mi azt szeretnénk, hogy könnyítsünk a családok helyzetén, ne nehezítsük, bonyolítsuk tovább azt. Ez azért egyedülálló dolog, mert nincsen másik olyan alapítvány az országban, amelyik egyenesen a családokat támogatná. Mindegyik a szolgáltatóknak adja a pénzt, és így a családok ki vannak úgymond szolgáltatva annak a bizonyos intézménynek, de így, hogy pénzt kapnak, belátásuk szerint költhetik el azt. Úgy kell érteni, hogy a kapott összegből fedezhetik vagy a már meglévő terápiák költségeinek az egyharmadát, vagy kipróbálhatnak új terápiákat.

Ez egy nagyon nagy segítség a családoknak. Sokan mondták, hogy ha nem kapták volna meg ezt a pénzt, akkor nem tudták volna folytatni a terápiáit a gyereknek. Ugye, elég nagy krízis felé sodródunk Európa ezen részén, s talán az egész világon, és ez meglátszik a családok anyagi helyzetén is.

– Tehát, ha jól értem, akkor a Rovinhud mögé felzárkózott, vagyis megalakult egy civil szervezet, amely ezt a bevételt az érintett hátrányos helyzetű gyermekek családjainak a rendelkezésére bocsátja.

– Így van. Pár éve hoztuk létre a Rovinhud Alapítványt, amelynek az első támogatási akciója a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum konyhájának az átalakítása volt, és magyarországi borokból gyűjtöttük össze azt a pénzt. Azért is hoztuk létre az alapítványt, mert addig a „Ceva de spus” („Mondanivalónk van”) Egyesület, egy fogyatékkal élők önérvényesítő szervezete égisze alatt szerveztük meg a borszalont. Ebben a szervezetben értelmi és fizikai fogyatékkal élő felnőttek harcolnak a jogaikért, és azért, hogy azokat az akadályokat, amelyek a mindennapi életükben felmerülnek, leküzdjék. Ez a boros rendezvény nem nagyon illeszkedett az egyesület tevékenységi köréhez, ezért úgy döntöttünk, hogy megalapítjuk a Rovinhud Alapítványt.

A bor jótékony hatása

– Magyarázatként mondjuk el azt is azoknak, akik nem ismerik személyesen Szövérdfi-Szép Zoltánt, hogy az indíttatás mögött két személyes ok is van: egyrészt szereti a borkultúrát, másrészt ön mindig is meggyőződéses harcosa volt a fogyatékkal élő személyek jogaiért vívott küzdelemnek. Jól sejtem, hogy ez a civil aktivista szerep nem változott?

– Igen, igazából összekötöttem a bor iránti szenvedélyemet a hivatásommal, ami a fogyatékkal élők támogatása. Úgy kezdődött az egész, hogy egy autista gyerek javára kezdtem el borkóstolókat tartani, még 2012-ben, hogy a havi terápiára legyen elég pénzük, és olyan szépen fejlődött ez a borkóstolással egybekötött karitatív szolgálat, hogy ennek lett a következménye a Rovinhud Wine Show. Kialakult egy nagyon jó közösség Temesváron, amelyik szereti a bort, de nemcsak bort iszunk, hanem ezáltal segítünk is.

Épp a minap számoltam össze, hogy 2012 óta 600 ezer eurónyi összeget gyűjtöttünk a bor segítségével fogyatékkal élő gyerekeknek, felnőtteknek, egyesületeknek, műtétekre, delfines terápiákra, tehát mindent összevetve, ez egy szép összeg…

– Íme: a bor jótékony hatása?

– Ez nem poén, ez egy így igaz.

Eddig mintegy 600 ezer eurónyi támogatást gyűjtött boros rendezvények megszervezésével a fogyatékosok számára •  Fotó: Facebook/Rovinhud Galéria

Eddig mintegy 600 ezer eurónyi támogatást gyűjtött boros rendezvények megszervezésével a fogyatékosok számára

Fotó: Facebook/Rovinhud

– Mit sugall a rendezvény neve, a Rovinhud mozaikszó?

– Azért is ott van a ro- meg a hu- szótag, mert én magyarként Romániában a román és a magyar borokban érzem magam otthon.

Örömmel mesélek a magyar borokról románoknak, illetve a román borokról magyaroknak.

A vin ugye a nemzetközi elnevezése a bornak, a d-betű pedig rájátszás Robin Hood, az angliai útonálló nevére, aki elvett a gazdagoktól és adott a szegényeknek. Na, mi nem veszünk el semmit a gazdagoktól, hanem a gazdagok jönnek és adakoznak, mert a társadalmi felelősségvállalás egyre nagyobb teret nyer Romániában is, és egyre többen jönnek rá arra, hogy a jó élet, amit sikerül magunknak megteremtenünk, nem feltétlenül garantált mindenkinek, és adjunk vissza a közösségnek valamit abból, ami nekünk van. Ezt nagyon jó látni mind cégek, mind magánszemélyek esetében. Sokszor előfordul az, hogy jönnek emberek, és azt mondják, hogy köszönöm szépen, nekem mindenem megvan, tessék, itt van ez az összeg, menjen el az illető gyerek delfines terápiára Törökországba.

Tehát az emberek rájönnek, hogy a közösségért is kell egy kis felelősséget vállalnunk, segítsünk azoknak, akiknek esetleg nem adatott meg az, ami nekünk,

vagy azoknak, akik éppen az életük egy nagyon nehéz periódusán mennek át, szükségük van egy kis segítségre ahhoz, hogy kilábaljanak belőle.

– Ezek alapján jó a Rovinhud társadalmi szerepvállalásának a megítélése mind a látogatók, mind a kiállítók vagy borszakértők körében?

– Igen, s ennek, gondolom, az egyik oka az, hogy nagyon átláthatóan dolgozunk. Minden évben világosan beszámolunk arról, hogy mekkora profitot hozott a rendezvény, átláthatóan kommunikáljuk, hogy kinek, mennyi pénzt adtunk. Persze, tekintettel vagyunk a családok magánéletére, ezért csak a nevek kezdőbetűit írjuk le, mert nem mindenki szereti, hogy nagy nyilvánosságot kapjon a problémája, és mi tiszteletben tartjuk ezt.

A lényeg az, hogy mi elmondjuk, mennyi pénzt adtunk, kinek, mennyit gyűjtöttünk,

illetve a nemzetközi előadóknak, akik ingyen tartják a mesterkurzusokat, egy részletes pénzügyi beszámolót is küldök, amiben leírom pontosan, hogy mire, mennyit költöttünk, mennyi volt a bevétel. Az a jó, hogy a Rovinhud Wine Show-nak híre ment külföldön is, a szakemberek körében, és nagyon sokan ajánlkoztak már, hogy jönnek segíteni. A havi kóstolókon gyűjtött összegek, felajánlások pedig tovább építik ezt a bizalmat.

– Hogyan zajlik majd a tizedik jubileumi rendezvény? Van egyfajta tematikája a borszalonnak?

– Bizonyos borok köré épül, mondjuk úgy. Idén lesz egy kis változás, mert eddig háromnapos volt, idén pedig csak kétnapos lesz maga a borszalon: pénteken és szombaton, vasárnap meg csak az étel–bor párosításra koncentrálunk, és lesz egy brunch, egy ebéd, majd egy vacsora, mindegyik külön tematikával persze.

A borszalon két teremben zajlik majd a Convention Centerben, Temesvár központjában. A földszinten lesz a kiállítóterem, 21 borászat mutatja be a termékeit, és aki jegyet vált, kap egy elegáns kóstolópoharat, amit megtarthat, és amivel annyit kóstol, amennyi jólesik. A karszalag érvényes pénteken délután négytől este tízig, szombaton pedig délután egy órától este tízig.

Szóval lehet kóstolni 250 féle bort. A többség romániai borászat, de lesznek magyarországiak, moldovaiak, és lesz egy importőr is nemzetközi szelekcióval.

Az emeleten lesznek a mesterkurzusok, és mivel ez a tizedik, jubileumi kiadás, ezért a Champagne-ra koncentrálunk, ami az ünnepek bora, és pénteken délután ötkor is Champagne-mesterkurzussal kezdünk. Utána, fél héttől tartunk egy nagy feketeleányka-kóstolót. Ezeket a mesterkurzusokat úgy kell elképzelni, mint egy ültetett kóstolót, mindenki előtt van hat pohár, és a pódiumon valaki irányítja a kóstolót, illetve mesél a borokról, a pincészetekről, és így tovább.

„Tölts egy kortyot a poharamba...” •  Fotó: Facebook/Rovinhud Galéria

„Tölts egy kortyot a poharamba...”

Fotó: Facebook/Rovinhud

A Champagne esetében egyszerű, mert van hat pezsgő, megkóstoljuk őket, közben Florin Gal kolozsvári szakértő mesél a pincészetről, a borokról. A feketeleányka-kóstoló viszont már kicsit nehezebb lesz, mert 18 feketeleánykát fogunk kóstolni vakon, ez azt jelenti, hogy nem látjuk a boros címkéket, nem tudjuk, hogy kinek a bora van a pohárban, és ezt azért csináljuk így, hogy a résztvevők könnyebben tudják eldönteni azt, hogy melyik ízlik nekik a legjobban. Viszont itt is lesz egy kis vezetés, három borászhölgy fogja ezt a mesterkurzust tartani:

Darabont Betty a Darabont családborászatától, Kardos Klára, aki a Ménesi HB Wine-nak a borásza, illetve Nora Iriarte, aki a Rékási Pincészet borásza.

Hat bort töltünk ki egyszerre, háromszor hat, az tizennyolc, és mindegyik hölgy majd reflektál egy-egy sorra.

Szombaton reggel tízkor Szakács Orha Imre kezdi a napot narancsborokkal és amforában erjesztett, érlelt borokkal. Ez nagyon izgalmas mesterkurzus lesz, mert ezek olyan borok, amelyek kicsit „kilógnak a dobozból”, igazából fehér borok vörösboros technológiával. Utána ismét Champagne-mesterkurzus lesz Ádám Előddel, aki szerintem Románia legjobb pezsgőszakértője. Itt magnum palackokat hasonlítunk össze 0,75-os palackokkal, tehát ugyanaz a bor, de kétféle palackban.

Idén több mint húsz pincészet 250 féle bort vonultat fel •  Fotó: Facebook/Rovinhud Galéria

Idén több mint húsz pincészet 250 féle bort vonultat fel

Fotó: Facebook/Rovinhud

Utána lesz egy kis szünet, hogy az emberek menjenek le a kóstolóterembe. Délután öt órakor pedig Robert Joseph nagy-britanniai szakértő fog a házasításokról tartani egy mesterkurzust, és a napot Rod Smith MW bordóiról szóló mesterkurzusával zárjuk.

Vasárnap reggel a Zaza Resto Pubban lesz egy brunch, ami a máj köré épül, és pezsgőket fogunk hozzá inni, illetve desszertborokat a desszerthez. Délben pedig vörösborok lesznek, főleg romániaiak, és lehetőleg helyi fajták, na meg fehér is az első két fogáshoz. A napot pedig a Ferment vendéglőben zárjuk, ahol a rékási pincészet borászai, a spanyol Nora Iriarte és az ausztrál Hartley Smithers újvilági borokat párosítanak az ételekhez, és ezzel zárjuk az idei Rovinhud Wine Show-t.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 15., szombat

Tizenkilenc herkulesfürdői szálloda és termálfürdő került vissza a román állam tulajdonába

A Temesvári Ítélőtábla döntést hozott a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) temesvári egysége által vizsgált, a Krassó-Szörény megyei Herkulesfürdő „kifosztására” vonatkozó ügyben.

Tizenkilenc herkulesfürdői szálloda és termálfürdő került vissza a román állam tulajdonába
Hirdetés
2025. november 15., szombat

Mentőautóval ütközött egy személyautó Temes megyében

Egy magán-mentőszolgálat járművével ütközött egy személyautó szombaton Temes megyében, Temesremete (Remetea Mare) és Őszény (Izvin) között. Három sérült kórházba került.

Mentőautóval ütközött egy személyautó Temes megyében
2025. november 15., szombat

A szórvány a magyar jövő határvidéke – Aradon tartotta országos konferenciáját az RMDSZ

A magyarság szempontjából fontos, hogy az RMDSZ mit tud elérni, de legalább olyan fontos, hogy mit tud megakadályozni – jelentette ki Winkler Gyula EP-képviselő. Nacsa Lőrinc államtitkár szerint a szórványmagyarság pedig nemzeti érték.

A szórvány a magyar jövő határvidéke – Aradon tartotta országos konferenciáját az RMDSZ
2025. november 15., szombat

Az országból 70 éve eltűnt fakó keselyűk visszatelepítését célzó programot indítanak a Fogarasi-havasokban

A Romániából 70 éve eltűnt fakó keselyűk (Gyps fulvus) visszatelepítését célzó programot indít a Fogarasi-havasokban a Conservation Carpathia Alapítvány – írta az MTI a Maszol.ro hírportált idézve.

Az országból 70 éve eltűnt fakó keselyűk visszatelepítését célzó programot indítanak a Fogarasi-havasokban
Hirdetés
2025. november 14., péntek

„Biztonsági számla” csapdája: hatalmas összeget csaltak ki egy sepsiszentgyörgyi nőtől

Összesen 46 ezer lejt csaltak ki telefonos csalók egy háromszéki nőtől. A rendőrség keresi az elkövetőket, és a sepsiszentgyörgyi eset kapcsán is arra figyelmezteti a lakosságot, hogy ne dőljenek be ismeretlen személyek ajánlatainak.

„Biztonsági számla” csapdája: hatalmas összeget csaltak ki egy sepsiszentgyörgyi nőtől
2025. november 14., péntek

Kimozdítanák az Európai Bizottságot a passzivitásból: ismét az EU Bírósága előtt a nemzeti régiók ügye

Az Európai Unió Bjróságához fordult a Székely Nemzeti Tanács azt követően, hogy az Európai Bizottság egyértelművé tette: a sikeres aláírásgyűjtés ellenére sem kíván érdemi intézkedést tenni a nemzeti régiók ügyében.

Kimozdítanák az Európai Bizottságot a passzivitásból: ismét az EU Bírósága előtt a nemzeti régiók ügye
2025. november 14., péntek

Több megyei rendőrség is párkapcsolati erőszakról számolt be: letartóztatások sora Erdélyben

A megyei rendőr-főkapitányságok sajtóosztályainak munkatársai gyakran számolnak be családon és párkapcsolaton belüli erőszakról, amelyek ellen az egyenruhások országszerte egyre határozottabban lépnek fel.

Több megyei rendőrség is párkapcsolati erőszakról számolt be: letartóztatások sora Erdélyben
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Hat sérült, köztük egy eszméletlen gyermek a Felső-Maros völgyi frontális ütközésben

Súlyos baleset történt péntek reggel a Felső-Maros völgyében: két személygépkocsi ütközött frontálisan. A mentők hat súlyos sérültet szállítottak kórházba.

Hat sérült, köztük egy eszméletlen gyermek a Felső-Maros völgyi frontális ütközésben
2025. november 13., csütörtök

Az Airbusnak dolgozik a Kolozs megyében újonnan felavatott belga üzem

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Az Airbusnak dolgozik a Kolozs megyében újonnan felavatott belga üzem
2025. november 13., csütörtök

Emil Boc a DNA-nyomozásról: mi csak járulékos áldozatok vagyunk

Emil Boc kolozsvári polgármester csütörtökön kijelentette, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) ügyészei által a polgármesteri hivatal székhelyén szerdán végzett vizsgálódás két társult cég közötti ügyeket érintettek, amelyeknek semmi közük a metró&a

Emil Boc a DNA-nyomozásról: mi csak járulékos áldozatok vagyunk
Hirdetés
Hirdetés